Hagyjuk is a felesleges rizsázást, hogy járványhelyzet második éve, meg a zeneipar válsága, hiszen az már 2020-ban is egyértelműen látszott, hogy a zenészek – és főleg az underground zenészek – bizony akkor sem maradnak csendben, ha a koncertezés és a turnézás offos. Szóval 2021-ben is bőven volt miért lelkesedni, már ami a hazai metal / hardcore / satöbbi színterek megjelenéseit illeti, tehát jöhetnek a Nuskull kötelező toplistái is (némi kötelező késlekedéssel, de ezt tudjuk be annak, hogy megint nagyon nehezen tudtunk igazságot tenni a jobbnál jobb kiadványok között). Mai cikkünkben a 15 legerősebb EP-t és hasonló rövidebb anyagot részletezzük, a nagylemezek pedig pár napon belül következnek.
Olvasd el a teljes cikket a Nuskull magazin honlapján...!