Az 1991-es év lett az Almighty utolsó éve. Volt még néhány koncertünk, de a csapat szétesését már nem lehetett megakadályozni. Az utolsó koncertet Sajószentpéteren adtuk nyárelején, de itt már csak hárman voltunk, Bostyán Lajos, a szólógitárosunk nélkül. Ezután csendben kimúlt az Almighty zenekar, nem próbáltunk, a többiek nem kerestek, szép lassan múlt az idő. Ez azért volt érdekes, mert én nem vagyok tősgyökeres miskolci. Salgótarjánban születtem, ott nőttem fel, és katonaság után kerültem Miskolcra, az egyetemre. Az egyetemi évek alatt, a nyári szünetekben Miskolcon „csöveztem”, haveroknál aludtam, ahol épp lehetett. Így volt ez ’91 nyarán is, és ekkor teljes letargiában és bizonytalanságban voltam. Ekkor jött Szilágyi Tomi ajánlata, hogy csatlakozzam az Atomichoz. Már hónapok óta gitárost keresett Homonnai Zoli megüresedett helyére, mivel a srác a katonaság után, a leszerelését követően nem tért vissza az Atomicba. Elfogadtam a felkérést, és ezzel egy teljesen új történet vette kezdetét az életemben.
Olvasd el a teljes interjút a Fémforgácson...!