preidl goodbye

Preidl Barnabás a zenekar facebook-oldalán jelentette be, hogy 27 év után befejezi aktív pályafutását:

Kedves Barátaim, Ismerőseim!
Egy nehéz döntésen vagyok túl a napokban és az ok, ami miatt ezt megosztom veletek, az az, hogy ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki követte a zenei pályafutásomat.
27 éve, 1994-ben, még diákként fogtam először a kezembe basszusgitárt és ez alatt a hosszú idő alatt volt szerencsém sok zenészt, zenekart megismerni és jobbnál jobb csapatokban és helyszíneken zenélni.
Igazán hálás vagyok a sorsnak, hogy a gyerekkori álom valósággá tudott válni és volt szerencsém lemezfelvételeken és koncertturnékon részt venni.
Rengeteg összetevő határoz meg egy olyan fontos döntést, amit hosszas gondolkodás után én is meghoztam: visszavonulok a zenéléstől.
Két koncerten leszek még látható a Wall of Sleep-pel, aztán végleg legördül az a bizonyos függöny.
A pályatársaknak továbbra is kitartást és sikereket kívánok!
Találkozunk a koncerteken, a közönség soraiban!