2006-tól 2019-ig összesen tizennégy HangSúly – Hungarian Metal Awards szavazásra került sor, ahol minden alkalommal a magyar metalszíntér előző évi teljesítményét értékelte a magyar online magazinok szerkesztőségeiből összeállt zsűri. Elsőként a 2005-ös év, utoljára pedig a 2018-as év legjobbjait szavazta meg az aktuális zsűri.


A Grammy és a Fonogram után eljött a magyar hard rock és a heavy metal ideje. Hatodik alkalommal került lebonyolításra az éves HangSúly™ zenei díj szavazása, amelyben idén 11 rock/metal portál szerkesztősége választotta ki az előző évben megjelent új magyar stúdióalbumok közül a legjobbakat. 2010 legjobb teljesítményét egyértelműen a Cadaveres és a Bloody Roots zenekarok nyújtották, mellettük a Dreyelands, a Blind Myself, illetve producerként Varga Zoltán és Schmiedl Tamás, valamint Havancsák Gyula "Hjules" grafikusművész lettek díjazottak.

Hetedik alkalommal került kiosztásra a HangSúly™ zenei díj a magyar hard rock/metal együttesek között. Az idei szavazás eredménye szerint a Thy Catafalque, a The Southern Oracle, és a Subscribe együttesek, illetve az MD Stúdió és a SuperSize Recording 2011-es teljesítménye, valamint Kátai Tamás és Havancsák Gyula grafikai munkája győzte meg leginkább a zsűrit.

Minden eddiginél szorosabb eredményt hozott a HangSúly™ zenei díj 8. szavazása. Három kategóriában is újabb körre volt szükség, hogy a 2012-ben megjelent legjobb hazai hard rock/metal kiadványok közül is a legjobbat válassza ki a 13 internetes rockmagazin szerkesztőségéből álló zsűri. Díjat kapott végül az Angertea, a Leander Rising és a Cadaveres zenekarok, valamint Schmiedl Tamás és az MD Stúdió, illetve a Grindesign grafikai műhelyt képviselő Borbás Róbert.

A magyar online rock/metal magazinok szerkesztőségei idén már 9. alkalommal adták le szavazataikat, hogy a HangSúly™ Zenei Díj keretében elismerjék a 2013-as év legjobb teljesítményeit. A megszokott öt kategóriában ezúttal a Magma Rise, a Watch My Dying, az Apey & The Pea, a Wisdom, illetve Kovács Gábor hangmérnök és Havancsák Gyula grafikus lettek díjazottak.

Tízedik alkalommal került megrendezésre a HangSúly™ Zenei Díj szavazása. A 13 internetes rockmagazin szerkesztőiből álló zsűri idén a Moby Dick, az Apey & The Pea, a Mytra és az Ørdøg zenekarokat, illetve albumaikat díjazta a 2014-es megjelenések közül.