echonald phoenixrt alfahir

Echonald: Márióval dolgoztunk egy másik formáción, amit végül elengedtünk, mert nem éreztük jól magunkat benne. Ebben az időben írtam meg a napokban megjelent Becsület című dalt. Megkértem Máriót, hogy látogasson meg, mert mutatni szeretnék neki valamit. A szám – demoját – meghallgatva órákon keresztül beszélgettünk. Ez eredményezte, hogy újra van Echonald.
Phoenix RT: Ahogy említettem, 2020 decemberében kezdődtek a felvételek, és rögtön egy egész napos forgatással indítottunk. Na, de ott aztán volt minden: felborult-összetört kocsi, tűzoltók, statiszták, komoly smink, sebhelyek az arcon, művér, és mindez nagyon hidegben - szinte egész nap 0 fok alatt volt a hőmérséklet, meg ugye tudjuk, hogy a hideg szél nélkül mit sem ér… fújt is hozzá rendesen állandóan. Megfagytunk a forgatás végére.

Olvasd el a teljes interjút az Alfahír rockzenei rovatában...!