lostcontinent2022

Kedves Barátaink.

Hosszú idő után megtörjük a csendet, de ezúttal utoljára. Az elmúlt időszakban rájöttünk, a zenekarnál eljött a pillanat, hogy bejelentsük: a Lost Continent feloszlik!

Ebben a bejegyzésben szeretnénk minden jelenlegi és valaha volt tagunknak, valamit a zenekar életében egyéb fontos személyeknek köszönetet nyilvánítani, és számot vetni a közös elért sikerekről.

A zenekart 2012.01.05-én alapítottuk, majd az első koncertünket a „régi” Dürer Kert, kertszínpadán adtuk. A Lost Continent első albuma „A Divine Proportion” 2014. július 7-én jelent meg. Kislemezünk az „Antique” EP 2018. május elején, valamint a legutóbbi anyagunk, a második nagylemezük 2021. január 4-én látott napvilágot „Cyber Kingdom” néven.

A nagy összegzés tehát 10 év, 2 nagylemez, 1 EP, két hivatalos, két szöveges és egy karantén videóklip és rengeteg koncert.

Hálásan köszönjük ezt az évtizedet első sorban NEKTEK kedves hallgatók, rajongók, barátok, koncertre járók és olvasók.

Hallgasd meg a zenekar utolsó albumát: "Cyber Kingdom" (2021)