Megjelenés: 2023. február 18.
A veterán death metal banda hat év után megjelent mini-albuma.
Meghallgatás
Lemezboncolás
„Témájában egy koncept-anyag, ami egy rövidebb intro, kissé horrorisztikus hangulatú bevezetője után egyből hozza a géppuska-szerű kaszabolást, darabolás, gyors és középtempós riff sikálásait és a technikásan zümmögő szólóit. Ezek leginkább egykori gitárosuk, Drótos Gábor jellegzetes kézjegyeit viselik, melyek mondhatni dalaik legfőbb vezérfonalát adják. A srácok továbbra is világszínvonalhon hozzák az U.S. death /grind igencsak kifinomult keverékét, amibe ha hazai csípős, kozmás ízvilágot is beletették.” – Fémforgács, 2023. március
„A Gutted muzsikája így az évek és a tagcserék ellenére semmilyen változáson sem esett át. Az új dobos, Krzysztof Klingbein hozza mindazt, amit az első két lemezt felkalapáló Kovács Zsolt utódjától elvárhatunk. A triónak újfent az amerikai, azon belül is a keleti parti irányvonal, azaz a korai Cannibal Corpse és a kezdeti Suffocation lemezek szolgálhattak iránytűként. Sanyi szövegei továbbra is kellően betegek, bár ha költőiség nem is, de egy átfogó gondolatmenet húzódik mögöttük.” (4,5/5) – RockStation, 2023. április
Számlista
- Where Are The Others? – 0:54
- Godforsaken Land – 3:59
- Dinner Is Served – 4:49
- This Haunted House – 2:54
- Bound And Drowned – 3:06
- Whispers In The Night – 4:46
- Silence Remains – 0:21
Közreműködők
Gutted:
- Hajnali Sándor - ének
- Borka Zoltán - gitár, basszusgitár
- Krzysztof Klingbein - dobok
Vendégek:
- Drótos Gábor (ex-Gutted)
- Hajnali Csilla, Hajnali Boglárka, Hajnali Nóra
Produkció:
- Borítógrafika: Tony Koehl
Megjelenések
Dátum | Formátum | Kiadó | Megjegyzés |
2023. február 18. | digitális | Coyote Records | |
2023. február 18. | CD | Coyote Records | 500 példány |