A HangSúly™ Zenei Díj szavazása alapján a 2017-es év meglepően sok kiemelkedő albumot hozott a magyar metalszíntérnek. A legtöbb kategóriában a Perihelion, az Archaic és az Apey & The Pea zenekarok és lemezeik vetélkedtek az elsőségért, a legjobb újoncnak pedig a Divided bizonyult.

Az év albuma

Az év albuma címért egy magával ragadó hangulatú post-metal lemez, egy méregerős thrash metal anyag, és egy ördögi sludge metal korong került az első három helyre egy-egy pont különbséggel. A zsűriben részt vevő szerkesztők többségének véleménye alapján a díjat a PERIHELION albuma, az Örvény kapta, megelőzve a How Much Blood Would You Shed to Stay Alive? lemezt az Archaictól, és az Apey & The Pea alkotását, a HEX-t.

Az év debütáló albuma

Minden évben az egyik legizgalmasabb pontja a HangSúly™ Zenei Díjnak, hogy az újonnan felbukkant zenekarok és projektek közül melyik tud már elsőre is olyan teljesítményt nyújtani, ami kiemelkedőnek mondható. 2017-ben ezt elsősorban a DIVIDED zenekar mondhatja el magáról, akik Modulus című bemutatkozó nagylemezükkel nyerték el az év debütáló albumának járó díjat.

A dobogóra Hájer Gergő (Omega Diatribe) gitáros és Andres Vincze énekes közös projektje az Audionerve, illetve a VL45-tagokból alakult Slowmesh első albuma lépett még fel.

Az év koncertzenekara

Az APEY & THE PEA triója 2014-ben már egyszer elnyerte az év koncertzenekara címet, és három év után újra nekik ítélte a díjat a zsűri.

A zenekar két HangSúly™-díjas album után zsinórban harmadszorra is egy komoly súlyú anyagot tett le az asztalra a HEX-szel, így a három lemez dalaiból egy igazán ütős élő programot tudnak összeállítani. Érdemes személyesen is tapasztalatot szerezni erről, ahogyan a második helyre került Leander Kills és a harmadik Dalriada élő teljesítményéről is.

apeyandthepea

Legjobb stúdióprodukció

A legjobb stúdióprodukció címére a legtöbb jelölést Köteles Leander és Varga Zoltán kapták. Előbbi saját bandája, a Leander Kills nagylemeze mellett az Agregator albumának hangzásáért felelt, míg utóbbi az Ørdøg és a Depresszió zenekarok tavalyi anyagainak producereként teljesített átlagon felül. A díjat mégsem ők vitték el, hanem az ARCHAIC - How Much Blood Would You Shed to Stay Alive? című albumának hangzását kialakító HORVÁTH ISTVÁN (ex-Blind Myself gitáros), illetve a munkálatok kezdetén az anyag körül bábáskodó VÖRÖS ATTILA.

Érdekesség, hogy Jósa Tamás énekes nem csak az Archaic-kal hanem a Divided révén is a HangSúly™ nyertesei között van. Az Archaic albuma a legjobb stúdióprodukció kategóriában az év albumát előzte meg. Az Örvény hangmérnöke a Perihelion énekes/gitáros/zenekarvezetője, Vasvári Gyula volt.

Legjobb lemezborító

A grafikusok versenyében is fej-fej mellett haladt a Perihelion és az Archaic a két nemzetközileg is ismert művész, Costin Chioreanu és Sallai Péter révén. Végül a legjobb lemezborítóért járó díjat SALLAI PÉTER kapta meg a How Much Blood Would You Shed to Stay Alive? frontját díszítő festményéért.

archaic2

 

Gratulálunk a díjazottaknak!

2006 óta minden évben a HangSúly™ Zenei Díj szavazásán a zsűribe meghívott online rock/metal magazinok szerkesztői az előző esztendőben megjelent kiemelkedő magyar metalalbumokat és zenekarokat díjazzák. A HangSúly™ Zenei Díj idei zsűrije:

Fémforgács • Hard Rock Magazin Metal.hu Passzio.hu Rockbook.hu Rockerek.hu RockStation Rozsdagyár Shock! Magazin Underground Magazin Viharock.hu Zenevilag.net