hellvill nuskull 2022

2022 viszont mindenképp vízválasztó, sőt gyakorlatilag egy új kezdet a Hell Vill számára. Egyrészt azért, mert a feszt idén még tovább vándorolt keletnek, egészen az Eger melletti Felsőtárkányig, újra szabadtérre, ráadásul minden eddiginél nagyszabásúbb kivitelben. Közben pedig a Rockmaraton kiesése után a hazai rockzenei közeg egy jelentős szegmensének ez lett A nyári fesztiválja, aminek innentől nem titkolt célja, hogy betöltse azt az űrt, amely a kelet-magyarországi régió néhai legendás fesztiváljai, főleg a Hegyalja és az Azfeszt után hosszú évek óta üresen tátong. Ami a masszív fellépőgárdát illeti, a hagyományos hardcore/punk csapásirány most kissé mintha eltolódott volna a kortárs modern metal felé, illetve a keményzenétől teljesen idegen műfajok – synthwave, hip-hop – is felbukkantak, bár ilyesmi korábban is simán előfordult már a Hell Vill történetében. Arról meg, hogy az egész feszt mennyire barátságos, családias és egyáltalán otthonos tud lenni, már korábban is áradoztunk, és spoiler alert: ez idén sem változott.

Olvasd el a teljes beszámolót a Nuskull magazin honlapján...!