Lapszemle az online rockzenei sajtóban frissen megjelent interjúkból.
- Részletek
- Ary
- News
Igyekszünk mindig másfél-kétéves tervekben gondolkodni, szeretjük előre eltervezni, hogy mit fogunk csinálni az elkövetkezendő időszakban. Idén is készülünk a már szokásosnak nevezhető Budapest Park-koncertre, ami most egy picit másabb lesz, mint a korábbiak, emellett pedig év végén lesz még egy nagy meglepetésünk, amit a Parkban fogunk bejelenteni a nyitóhétvégén. Annyit viszont előre elmondhatok, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb dobása mellett az év második felében készülünk új dalokkal is. Időszerűnek érezzük, hiszen a nagylemezünk tavaly májusban jelent meg, amivel idén Fonogram-díjat is nyertünk, nagy örömünkre, mivel ez egy jó visszacsatolás nekünk a szakmától. Ez volt a harmadik jelölésünk, titkon mindig reméltük, hogy díjazottak leszünk, minden évben úgy éreztük, megérdemelnénk, viszont most nagyon jókor jött, hogy ezzel a lemezzel nyertük el az első Fonogram-díjunkat.
Olvasd el a teljes interjút a Lángoló honlapján...!
Hallgasd meg a Fonogram-díjas albumot: "Innen szép nyerni" (2024)
- Részletek
- Ary
- News
Az egyik legnagyobb támogatóm és kritikusom a bátyám, akinek metal zenei ismereteim nagy részét köszönhetem. Minden friss anyagot az ő zenei szűrőjén viszek át először és eddig minden anyagban támogató volt, amit kiadtam. A publikus szemet nézve meg kifejezetten pozitív fogadtatást kapott eddig mind a kettő album, természetesen még undergroundnak is alig lehet mondani a bandát annyira ismeretlen, de én is úgy gondolom, hogy egész minőségi a színvonal. A banda jövőjét tekintve pedig csak a legjobbakat tudom mondani, szinte folyamatosan írom az új számokat, tehát albumokban rövid időn belül bővelkedni fog a banda.
Olvasd el a teljes interjút a Kronos Mortus weboldalán...!
Hallgasd meg az új albumot: "Átjáró" (2025)
- Részletek
- Ary
- News
Ha nagy koncertekről van szó, azért nem csak a Barba Negrásat szeretném megemlíteni, mert voltak azóta nagyobb koncertjeink, vagy legalábbis nagyobb zenekarokkal. Nagyon jó bulik voltak. Ilyen például, amikor a Teeth Marksszal turnéztunk. Velük csináltuk egy kisebb hazai turnét, az is nagyon király volt, hogy megkerestek minket, és velük játszhattunk. Az is egy nagy mérföldkő nekünk, nagyon jó arcok. És még amikor a Lazarvsszal játszhattunk együtt Debrecenben. Az szintén egy hatalmas mérföldkő nekünk, hogy az ország egyik legnagyobb angol nyelven éneklő metal bandájával játszhattunk. Az is nagyon király volt. Szerintem, most az, hogy Enforcerrel itt lehetünk, ez meg a legújabb nagy királyság, amit átélünk. Szóval ezt az Exodusos bulit, a Lazarvsszal és az Enforcerrel közös fellépést mondanám nagy mérföldkőnek, meg hatalmas élménynek.
Olvasd el a teljes interjút a RockStation blogon...!
Hallgasd meg a tavalyi EP-t: "Grim Reaper" (2024)
- Részletek
- Ary
- News
Idén 25 éves a Nightbreed fesztivál, aminek kapcsán újra, az eredeti helyszínen kerül megrendezésre ez a tematikus és különleges rendezvény! Úgy gondoltam, van annyi fontos esemény ez, hogy a fellépők képviselőit, illetve a főszervezőt megkérdezzem pár dologról!
Vendégek: Tóth Gyula (főszervező, De Facto), Kiss Péter (Land Of Charon), Ács Sándor (Dying Wish), Molnár Róbert (Árnyak)
- Részletek
- Ary
- News
Érdekes, hogy bárki, aki már hallotta az anyagot, ugyanezt mondta. A régi, klasszikus albumokhoz hasonlították. És ennek nagyon örülök! Az a helyzet, hogy az új gitárosunk, Tóth ‘Carlos’ Karcsi is nagyon érzi az Oment. Már csak azért is, mert régi gitárosunk, Bendegúz (azaz az elhunyt Daczi Zsolt) tanítványa volt, ezért eleve a kezében van az Omen-sound. Valamint az a helyzet, hogy, megkockáztatom, Carlos világszínvonalú szólókat rakott fel a dalokra, amelyek szintén erősítették az Omen karakterét. [...] Mindenképpen meg kell említenem, mennyire elégedett vagyok a szövegekkel! Ezúttal Kovács Enikővel, azaz művésznevén Edykóval dolgoztunk. Ő egy nagyon tehetséges fiatal költő, akit amúgy a hazai írók és költők között már sokan ismernek. Büszkén mondhatom, hogy – legalább is az Omen tekintetében – az én felfedezettem.
Olvasd el a teljes interjút a Hammerworld weboldalán...!
Hallgasd meg az új albumot: "Kell az ima" (2025)
- Részletek
- Ary
- News
Egy-egy új Omen lemez megjelenése mindig ünnep, így most, amikor Kell az ima című albumot bejelentették, már hívtam is Nagyfi Lacit, hogy csináljunk egy adást! Nagyon sok dolog szóba került és nem csalódtam, erős lemez mellé egy erős beszélgetést tettünk le az asztalra!
Vendégeim: Molnár Péter Stula (ének), Nagyfi László (gitár).
- Részletek
- Ary
- News
Az első kislemez megalkotása idején ismertük meg egymást, mint zenekar. Nem volt konkrét cél zeneileg. A négy ember közös alkotása azokat a dalokat eredményezte, viszont ahogy egyre többet muzsikáltunk együtt, akaratlanul is formálódott a közös hangzásvilág. Kimondva, kimondatlanul elértünk erre a pontra, amit a második kislemez mutat. Ez most a mi utunk. Együtt ezt tudjuk szívvel-lélekkel prezentálni. Mostanra már tudjuk mi a Markoláb hangzásvilága és ezt erősíti bennünk Kremán Patrik is, aki felvette, keverte a dalokat Budaörsön a Billing Bodies Stúdióban. Nem túlzok, ha azt mondom szinte producerként is közreműködött a Holdonkívülin.
Olvasd el a teljes interjút a Fémforgácson...!
Hallgasd meg az új EP dalait: "Holdonkívüli" (2025)
- Részletek
- Ary
- News
Nyilvánvalóan rengeteg emlékezetes pillanatban és élményben volt részünk a 18 év alatt, de azért vannak olyan mérföldkövek, amiket meghatározóak, és ki is lehet emelni: például amikor az első nagylemezt kezében tartja az ember, vagy épp a 2. lemez, amely már Hammerworld mellékleteként jelent meg 2015-ben, és ezzel szélesebb közönséghez jutottunk el. Életre szóló élmény, amikor 2017-ben megnyertük a Wacken Metal Battle hazai döntőjét, és utána mi képviselhettük Magyarországot a legendás fesztiválon. [...] A színpadi jelenlét szempontjából azt gondolom, Gabi (Besnyő Gabriella – énekes) hozta a legkomolyabb fejlődési ívet azzal, hogy az első pár koncerten nagyon visszafogottan, gyakorlatilag a miksiállvány elé szögezve adta elő a dalokat, valójában egy vokalistából előlépve vált a zenekar arcává, és az évek, majd 2 két évtized során talán nem túlzás azt állítani, hogy kishazánk egyik legszuggesztívebb frontembercsajává nőtte ki magát.
Olvasd el a teljes interjút a Metal.hu honlapján...!
Hallgasd meg a banda legutóbbi albumát: "Törékeny egyensúly" (2021)
- Részletek
- Ary
- News
Baljós címe volt. Mint amikor valamilyen kompjúterjátékban vesztesz. És a játéknak vége. Virtuális halott vagy. Hát ez sajnos eléggé bejött, így világviszonylatban az utóbbi 30 év alatt. De attól még nem kell belenyugodni. Nem. Minden akkor elkészült dal felkerült a Game Over-re. Sajnálom hogy csak két dalt játszunk erről a lemezről, mert legalább négyet kellene, de ilyen diszkográfiával már a Queennel konkurálunk, nem tehetünk fel minden albumról négy dalt, mert 3 órás lenne a koncert. Hiányolom pl. a 20 000 év hiába záródalt.
Olvasd el a teljes interjút a Rattle A.D. honlapján...!
- Részletek
- Ary
- News
Amikor Pityesz felénekelte a demóverziót, majd hulla fáradtan elindult haza, én akkor kezdtem el instrukciókkal bombázni. Számtalanszor meghallgattam a dalt és két dolog motoszkált bennem akkoriban. Vagy ez lesz az első single, vagy fel sem kerül az albumra… valahogy nem találtam meg benne azt a súlyosságot, ami a többi dalban elsőre megvolt. Voltak benne odabaszós részek, de először tényleg csak a végleges studiózást követően éreztem meg a dal igazi erejét. Szükség volt arra, hogy a többiek rászórják a saját kis varázsporukat és így már én is úgy gondolom, hogy tökéletes „debütnóta” lett a „Féreg”. Kilenc nap alatt összejött 5000 megtekintés, ami elképesztő szám a mi szintünkön! Az esélytelenek nyugalmával indultunk, de mindent el fogunk követni azért, hogy megháláljuk a közönségünknek ezt a hatalmas támogatást!
Olvasd el a teljes interjút a Fémforgácson...!
- Részletek
- Ary
- News
Egy koncepcióalbumnál mindenképp tanácsos, hogy az egészet egyben jobb nézni, de a dalok külön-külön is értelmezhetőek. A szövegírás és a dalok szerkezetének felépítése közben próbáltunk erre is figyelni, és szerintem kifejezetten sikerült. Ott van a nyitószám, a Shelter for the Chosen, ha diadalittas állapotba szeretnénk kerülni, vagy az Alone, ha úgy érezzük, nincs mellettünk senki, de mégis szeretnénk érezni egy kis reménysugarat a folytatáshoz. A többi muzsika is értelmezhető önmagában, de mint a puzzle darabkák, egyben fogják kiadni a teljes képet.
Olvasd el a teljes interjút a Hammerworld weboldalán...!
Hallgasd meg a debüt albumot: "Awakening of the Prophet" (2025)
- Részletek
- Ary
- News
Mint mondtam, a többiek szerettek volna jobban belefolyni a zenekari dolgokba, és ezt én is támogattam. Megszerettem ezt a felállást, Tomit, Zolit, és nem akartam, hogy Robi után megint kiszálljon valaki, vagy hogy szétmenjen a zenekar. Megbeszéltük, hogy ezúttal mindenki feljátssza a saját részét, hogy közösen csináljuk. A dalok viszont bizonyos értelemben annyira primitívek, hogy kár lett volna nekiállni sávonként feljátszani, hogy egy tiszta, polírozott hangzással úgymond kiheréljük. Adta magát, hogy az egész egyben legyen feljátszva, megőrizve a nyers energiát.
Olvasd el a teljes interjút a Hammerworld honlapján...!
Hallgasd meg az új albumot: "Apocalypse Campaign" (2025)