bipolaris live

A győri Bipølaris májusban hozta ki debüt albumát és már azóta is több minden történt a zenekarral.

Az az igazság, hogy ezeket a gitár- és ének témákat, két külön ritmusban, ugyanannak az embernek összehozni nem lehetetlen, de iszonyatosan megterhelő feladat, legalábbis én annak érzem. Számomra ez azzal járt, hogy a koncert előtt már hetekkel stresszben voltam, és a bulikat megelőző napokban, a próbákon felül még legalább napi egy-egy órát gyakoroltam, hogy amikor kiállok a közönség elé, ne azt lássák, hogy igen, ez felvételen szól valahogy, de élőben ehhez kevesek vagytok. Szóval számomra most iszonyatosan nagy boldogság, hogy a gitározás terheit Adrián levette rólam. Megkönnyebbültem, és rettenetesen kíváncsi vagyok, örömmel és várakozással teli izgalom van bennem csak, semmi kétség. Nyilván felmerül, hogy mit csinálok majd a kezeimmel, Last Ketchup az tuti lesz, és biztos túlmagyarázom majd ezerrel, mit szeretnék mondani.

Olvasd el a teljes interjút a Mögött blogon...!

Hallgasd meg a bemutatkozó albumot: "Sagittarius A*" (2021)