Megjelenés: 2021. március 12.

magmarise3

A Holdampf Gábor vezette doom metal banda harmadik nagylemeze.

Mahasz Top 40 helyezés: #8

Meghallgatás

spotify icon 64px

Lemezboncolás

A "To Earth To Ashes To Dust" mindössze harminchat perces lett, aminek kimondottan örülök, ugyanis egyre inkább kötődöm a harminc és negyven perc közötti játékidejű anyagokhoz. Legyen rövid, lényegre törő, töltelékdalok nélküli. Az új Magma Rise pontosan ilyen lett. Súlyos, mély érzelmektől fűtött vérbeli doom muzsika.” – (9/10) Rozsdagyár, 2021. március

A hét perc fölé nyúló címadó tétel egyébként kapásból felvillantja, hogy mitől lesz ez az anyag elődjeinél is kerekebb egész: soha ennyi és ilyen harmóniákat hozó, ikergitáros megoldás nem szerepelt még Magma Rise-korongon, Hegyi Kolos és Herczeg László ezúttal igazán kitettek magukért, ezt nyilván gitárszólók tekintetében is értve.” – (9/10) Shock! Magazin, 2021. március

A gyökerekhez való kötődés fontosságáról szól a harmadik Magma Rise lemez dalainak egy része, az impozáns borítókép szintén ezt sugallja. Más számok pedig veszteségeket, személyes tragédiákat dolgoznak fel. Ez a kettősség nem tudatos előzetes elgondolás volt; az élet hozta úgy, hogy Holdampf Gábor énekes-basszusgitáros az utóbbi felé igazította az anyag szövegi koncepcióját.” – (4,5/5) Rockstation, 2021. április

...a Magma Rise kapcsán bevett szokás a Mood-ot emlegetni, azonban a To Earth… esetében talán jobb kiindulópont lehet a W.O.S. – Sun Faced Apostles és …and Hell Followed With Him anyaga, ugyanis azok voltak ilyen fájdalmasan mély lemezek. Meg kell még említenem Bánfalvi Sanyi játékát, akiről a Neck Sprain – Overgain albuma óta tudjuk, hogy ha súlyos, húzós metal dobolásról van szó, itthon nem nagyon van párja; mégsem üti szét a dalokat.” – (10/10) Fémforgács, 2021. április

A lemezt nem érdemes elődeihez hasonlítani, azt elemezni/keresni, hogy mennyit változtak, fejlődtek azokhoz viszonyítva, mert a Magma Rise állandó, tartós, magas minőséget, értéket közvetít. Ha nagyon rá lennék kényszerítve, hogy egy dalt kiemeljek az albumról, az mindenképpen a Man Shaped Void lenne fogós énektémáival, betonkemény riffjeivel, illetve a záró Et Filii vonósokkal díszített részeit és nagyon borult, nyomasztó hangulatát (mood-ját) sem tudom nem megemlíteni.” – (5/5) Rattle.hu, 2021. augusztus

Számlista

  1. To Earth to Ashes to Dust – 7:09
  2. Into My Aeon – 5:16
  3. Cloudcatcher – 5:04 youtube social icon red
  4. From the Heights from the Ground – 5:32 youtube social icon red
  5. Beyond Recall – 4:47
  6. Man Shaped Void – 5:00
  7. Et filii – 3:02

Közreműködők

Magma Rise:

  • Holdampf Gábor - ének, basszusgitár
  • Hegyi Kolos - gitár
  • Herczeg László - gitár
  • Bánfalvi Sándor - dobok

Vendégek:

  • Schmiedl Tamás (Moby Dick) - billentyűsök a "To Earth to Ashes to Dust" és "Et filii" c. dalokban
  • Eric Wagner (The Skull, ex-Trouble) - narráció a "To Earth to Ashes to Dust" és "Et filii" c. dalokban

Produkció:

  • Felvétel, keverés és mastering: Schmiedl Tamás (MD Stúdió) 

Megjelenések

 DátumFormátumKiadóMegjegyzés
 2021. március 12.CDH-Music 
 2021. március 12.digitálisH-Music 
 2023. május 15.LPH-Music