Megjelenés: 2020. április 17.

ossian2020

A Paksi Endre vezette klasszikus metal csapat 24. stúdióalbuma. Mindhárom fizikai formátumban megjelent.

Mahasz Top 40 helyezés: #1

Meghallgatás

spotify icon 64px youtube social square red

Lemezboncolás

Míg az előző lemeznek hat tétele maradt nálam betonbiztos favorit mind a mai napig (és azok is értek, éregettek jó darabig), erről a korongról már most van nyolc olyan nóta, amit bármikor, bárhová magammal vinnék. Köszönhetően a számtalan lenyűgöző újításnak (amire aztán tényleg nem számítottam, de szerintem ezzel még sokan lesznek így), melyet hangszerelés és vokális megoldások terén hajtottak végre, mintalemezt készítettek.(10/10) – Maximum Rock And Roll, 2020. április

Sajnos azonban a "Csak a jót" utolsó öt száma már nem tudja fenntartani ezt a kifejezetten magas színvonalat, kivéve a remekül sikerült szokásos instrumentális tételt (Egyensúly). Ismét felüti fejét a rutin: akusztikus gitárral kísért verzék, csordakórus, kevéssé kimunkált dalszövegek, sablonos megoldások (ebből a szempontból érdemes végighallgatni figyelmesen a Köszöntés című dalt, mely szinte egy spirituális-szívcsakra életmód-kurzus zanzásított-kivonatolt tananyagának tűnik).(8/10) – Rozsdagyár, 2020. április

Ahogy azt a lemez címe is sejteti, a dalok főleg pozitív mondanivalóval bírnak és az élet vidámabbik oldalát mutatják be, még ha a valóság nem is ilyen manapság. Ha a megfelelő lelki állapotban kapja el az embert, akkor biztosan tud megnyugvást adó perceket adni. A koronggal ugyanaz a bajom, ami az elődeivel is volt. Találtam néhány kifejezetten jó dalt és néhány – meglátásom szerint – tölteléket.(7/10) – Hard Rock Magazin, 2020. április

Még egy olyan régi Ossianos, mint Jam is készséggel elismeri, hogy ennek a zenekarnak már nem sok köze van ahhoz zeneileg, ahonnan indult, BB-nek pedig olyan csapatok ugrottak be hallgatás közben, mint a Lord​ vagy a Republic​... Ti gondoltátok volna akár csak tíz évvel ezelőtt is, hogy ezekre a csapatokra fogunk egyszer asszociálni egy Ossian-album kapcsán?” – Fülelő, 2020. július

Számlista

  1. Csak a Jót – 3:26
  2. Forgószínpad – 3:55 youtube social icon red
  3. Követem vakon – 3:31 youtube social icon red
  4. A saját kezemben – 3:43 youtube social icon red
  5. Aki előre néz – 3:16 youtube social icon red
  6. Mennyit ad még – 3:27
  7. Te leszel a vad vihar – 2:59
  8. Akiről álmodtál – 4:13
  9. Köszöntés – 3:34 youtube social icon red
  10. Ami nyomot hagy – 4:30
  11. Egyensúly (instrumentális) – 3:53
  12. Egy lélegzet – 3:15

Bónusz koncertfelvételek a CD és digitális kiadáson:

2019 szeptember, Barba Negra Track

  1. Ahol a szürkeség véget ér – 3:24
  2. Hangzavarban a harmóniát – 4:14
  3. Gyönyörű bolond – 3:52
  4. Soha nem lehet – 4:07
  5. A Barát – 4:16
  6. Ahányszor látlak – 3:33

Közreműködők

Ossian:

  • Paksi Endre - ének
  • Rubcsics Richárd - gitár
  • Erdélyi Krisztián - basszusgitár
  • Kálozi Gergely - dobok

Produkció:

  • Zenei rendező: Paksi Endre, Rubcsics Richárd, Varga Zoltán
  • Felvétel. keverés és mastering: Varga Zoltán (SongSong Productions)
  • Borítógrafika: Devecz Ádám

Megjelenések

 DátumFormátumKiadóMegjegyzés
 2020. április 17.CDHammer Records 
 2020. április 17.LPHammer Records 
 2020. április 17.MCHammer Records 
 2020. április 17.digitálisHammer Records