remorse olahzsolt 2021

A zenekar terveiről, az elmúlt hónapok élményeiről, a felkészüléséről a banda örök vezetője, néha lassabb fordulatszámon pörgő motorja Oláh Zsolt és több hangszerese, most dobosa, Oláh Kálmán beszélt a Fémforgácsnak. Ahogy Zsolt is, úgy a hagyományos buli szervezője is szívesen állt a rendelkezésünkre. Kálmánnal ismét jókedvűen elbeszélgettünk, kétszer is jót nevettem, pedig szándékoltan kevés kérdéssel készültem. Érdekes, ahogy a kedélyes mondatokból (ahogy Zsoltéból is rendre) a patriotizmus mellett mindig kibukik egy-egy szociográfiai mélymerítés – annak, aki figyel.

Olvasd el a teljes interjút a Fémforgács honlapján...!

Hallgasd meg a legutóbbi album dalait: "Kohó" (2021)