Lapszemle az online rockzenei sajtóban frissen megjelent interjúkból.
- Részletek
- Ary
- News
Már a Solidity első hallgatása után nagyon nagyon tetszett a zene, technikás volt, kemény, és progresszív. Minden olyan elemet tartalmazott, ami egy prog metál dobosnak felkelti az érdeklődését. Aztán a sors úgy hozta, hogy lehetőségem nyílt csatlakozni a csapathoz, jó érzés volt, hogy mindannyian egyetértettek abban, hogy rám van szükségük. [...] Az új lemezből 3 dal már kész, amit nemsokára hallhat a kedves közönség is. Amikor beszálltam a csapatba, 2 dal már megvolt, de dobtéma még nem volt rá írva, így abszolút az én ötleteim és témáim lesznek hallhatók a dobban.
Olvasd el a teljes interjút a Rockvilág honlapján...!
Hallgasd meg a legutóbbi albumot: "Evolution of Prodigality" (2022)
- Részletek
- Ary
- News
A fent említett zenekarokban (Szemtelen Szemtanúk, Spring’s Onset, Sevensixers, Korubaan) sosem voltam fő dalszerző, vagy frontember. Volt ahol a szövegeket írtam, de nem igazán vettem ki a részem az érdemi dalszerzésből. [...] Mondhatni, hogy szólóban dalt írni áldás, és átok is egyben. Kötetlenül azt tudod megvalósítani, ami benned van, nem kell a másikat meggyőzni, hogy miért is van igazad, nem kell szavazni róla, stb. Csak a tiéd a döntés. És itt jön az árnyék oldala a dolognak, hogy amikor elkap a bizonytalanság, vagy picit megakadsz egy dalt illetően, akkor nem várhatsz segítséget senkitől, saját magadon kell felülemelkedni, és addig gyúrni az ötletet, amíg az úgy nem hangzik.
Olvasd el a teljes interjút a Fémforgácson...!
- Részletek
- Ary
- News
Az egész úgy kezdődött, hogy kb. 1,5 éve a saját szórakoztatásomra kb. egy marék szotyi áráért vettem egy eyemaster pedált. Aki nem ismerné, ez tulajdonképpen a Boss HM-2 pedáljának egy butított változata két potival. Olyan jól elszórakoztam vele, hogy kb 2-3 hónap alatt összeraktam vele 7 számot. Nem akartam, hogy ezek a fiókban végezzék, szóval elküldtem a Balázsnak, hogy lenne-e kedve tolni a számokra mindenfelé színező meg szóló részt. Tudtam, hogy ő is éli a svéd hangzást:) Persze igent mondott. Aztán felkértem a Marcit, hogy tolja már fel az éneket. Az olasz filmes tematika már akkor is megvolt, csak közben kiderült, hogy a Marci évekig tanult olaszul. Akkor találtam ki, hogy tolja fel olaszul a dalokat. A svéd hangzást én nagyon szeretem, bár tudom, hogy mostanában kicsit túlhasznált lett, de akkor is van benne valami olyan csontig hatoló érzés, ami más hangzásban nincs! Az olasz horror pedig… én gyerekkorom óta ebben nőtem fel. Iszonyat nagy filmbuzi vagyok, évente több száz filmet nézek meg mindenféle műfajból. A tésztaföldi filmipar meg egyszerűen a szívem csücske!
Olvasd el a teljes interjút a Kronos Mortus honlapján...!
Hallgasd meg az album dalait: "Italia Violenta" (2024)
- Részletek
- Ary
- News
Az első év rengeteg kihívással telt. Sok mindent kellett gyorsan megtanulnunk, és valóban voltak pillanatok, amikor szükségünk volt bátorításra. A koncertezés tapasztalata segít abban, hogy egyre magabiztosabbak legyünk, és úgy érezzük, hogy a közönség is támogat bennünket ebben az úton. Nagy segítség volt ebben, hogy idén júliusban Németországban, Lengyelországban és Szlovéniában zenélhettünk az Alestorm zenekar előtt. Egy új zenekar életében mindig nagy kihívás az első néhány fellépés, hiszen ilyenkor dől el, hogy a közönség hogyan fogadja a zenét, de állíthatjuk, hogy egyértelműen pozitívan csalódtunk a nyári koncertjeinken.
Olvasd el a teljes interjút a Kronos Mortus honlapján...!
Hallgasd meg a debütáló albumot: "Gateway to Utopia" (2024)
- Részletek
- Ary
- News
A hangzás valamennyit változni fog majd Christian miatt, reméljük, még több lesz benne a dög. Zenei hatás szempontjából már a nemrég kijött Fall Apartban sem teljesen az történik, mint régebben. Nem tudatosan, de kicsit dallamorientáltabb, kicsit komorabb dallamvilágú talán. Nem azt a szögelős stílust csináljuk... Azt sem mondom, hogy black metal bandák nem voltak ránk hatással. De attól még nem leszünk black metal zenekar, csak belecsempészünk ezt-azt-amazt. Vannak azért óriási muzsikák, amik rám az utóbbi időben is nagy hatással voltak, anélkül, hogy mi olyat akarnánk csinálni. De azért a Monastery megmarad death metalnak. Nem szeretem azt a kifejezést, hogy old school, úgyhogy talán inkább úgy mondanám, hogy tiszta death metalnak.
Olvasd el a teljes interjút a Shock! Magazin honlapján...!
- Részletek
- Ary
- News
Maga a projekt 2017 második felében indult útjára, amikor megszületett az elhatározás, hogy szeretnék egy teljesen DIY, sallangmentes szoba black metal kesergést, amihez még keverés szinten sem nyúl hozzá külső személy. [...] Ha most kezdeném el teljesen máshogy állnék neki, mert gyökeresen más egy 24 és egy 31 éves ember világlátása, hozzáállása a kultúrához, a zenei ízlése, stb., ezenkívül a világ is változik rengeteget. Zeneileg legnagyobb hatással akkoriban a kortárs black metal szcéna bandái voltak szerintem, mint pl. a Mgla, Batushka, Wolves in the Throne Room, Deafheaven, de ezek sohasem ennyire tudatos inspirációk, inkább csak elhelyeznek téged a koordináta rendszer egy bizonyos mezőjére. Maga a szobaprojekt koncepció viszont szerintem erősen Burzum és Darkthrone ihletésű lehetett, bár már eltelt azért jópár év az indulás óta.
Olvasd el a teljes interjút az Ópiumbarlang blogon...!
Hallgasd meg a banda legutóbbi albumát: "Garabontzia" (2021)
- Részletek
- Ary
- News
Nagyon rajta vagyunk az új dalokon. Lassan ugyan, de azért haladgatunk. Remélhetőleg jövő évben valamikor ki is tudjuk majd adni. Ha minden igaz, akkor egy nagylemezt szeretnénk majd felvenni. Eddig 3 dal van meg, szóval ja… remélhetőleg jövő év végéig meg lesz a teljes anyag és ki is tudjuk adni. Az irány pedig szintén hasonló mint az eddigiek. Beletesszük azokat a dolgokat amiket szeretünk és amik vagyunk. Igyekszünk dallamit vinni a dalokba, meglesz a tipik Punk- Hardcore vonal, groove, doom, sőt még lesz grindcore is egy picit benne. Az 5 különböző ember különböző stílusa fog találkozni. Ahogy eddig is. A közönség főleg a dallamosabb, kiabálósabb dalainkat szokta megjegyezni és említeni.
Olvasd el a teljes interjút a Kronos Mortus honlapján...!
- Részletek
- Ary
- News
Bő egy évvel a legutóbbi Mhorai-adás után a srácok visszatértek, hogy beszélgessünk kicsit a második lemezükről. Ám úgy alakult, hogy a srácok közben már a harmadik lemezt is elkezdték írni, így óhatatlanul szóba került az is, meg persze egy csomó minden más is...
Vendégeim: Köteles Máté (gitár), Floszmann Gergő (ének).
- Részletek
- Ary
- News
Dorozsmai Petinél dolgoztunk, nagyon jól tudtunk együttműködni már az első lemezen is. Gyorsan haladtunk, bár muszáj is volt, akkoriban ugyan a lemezgyár (Hungaroton) fizette a stúdió költségeit, de sajnos nem addig maradtunk, amíg szerettünk volna… Érdekes, bár nem feltétlenül tartozik ide, hogy az Ossiannal ez volt az utolsó Tom-Tom stúdiós felvételünk, legközelebb a Fahrenheit első albumának felvételeinél tértünk vissza ide. [...] Jócskán összetettebbek lettek az új dalok és ezt is szerettük volna, de ez is jött belőlünk. Ezt azért is hangsúlyozom, mert sok év és sok lemez tapasztalatával a hátam mögött már rég rájöttem, hogyha szívből írsz dalokat, nem feltétlenül sikerül olyanra, mint ami az eredeti elképzelés volt.
Olvasd el a teljes interjút a Rattle A.D. honlapján...!
- Részletek
- Ary
- News
Rengeteget görcsöltünk, hogy mi legyen a bandanév, míg végül arra nem jutottunk, hogy egy közös élmény során úgy is adja majd magát. Egy váratlan pillanatban meg is történt, amikor az ének hangfalakat kínlódtuk fel az új állványokra: amíg a többiek próbálták bepozicionálni oldalról egyikőnk „Atlasz-pózban” tartotta a hátán a hangfalat és elkiabálta magát, hogy „ÉN VAGYOK ATLASZ!”. Ebből jött is a felismerés, hogy mennyire jó zenekar név lenne már az, hogy I AM ATLAS, főleg, hogy a szövegeink mind a társadalmi és mind az egyéni problémákat, a mindennapi küzdelmeket boncolgatják.
Olvasd el a teljes interjút a Kronos Mortus oldalán...!
- Részletek
- Ary
- News
Annak ellenére, hogy már voltak korábbi hanganyagaink is az inaktivitásunk miatt a zenekari időszámítást szeretem a Sixtinction Ep megjelenésétől számolni. Ez azt jelenti, hogy nem egy 11 éves zenekarként tekintek a bandára, hanem egy 1 éves zenekarként. Ezek alapján úgy gondoltuk, hogy még bőven kezdők vagyunk és a Next metal generations nyújtotta lehetőség, mindenképpen új kapukat nyithat meg a számunkra, tekintve hogy nem rendelkezünk túl sok szintér ponttal.
A helyezéssel teljesen elégedettek vagyunk, ami számunkra a legfontosabb volt, hogy pozitív kritikát kaptunk a zsűritől és hogy jól éreztük magunkat a bulin.
Olvasd el a teljes interjút a Kronos Mortus honlapján...!
Hallgasd meg a legutóbbi EP-t: "Sixtinction" (2023)
- Részletek
- Ary
- News
A zenei irányzat sosem volt egyértelmű, mindenki a saját ízlését viszi be a zene írásába, legyen az death, black vagy akár thrash. A közös zenélés önmagában egy kikapcsolódás mindenki számára, és mindannyiunknak célja, hogy ezt akár életvitel szerűen életünk végéig csinálhassuk. Az In the dark of the Night demót 2023 tavaszán vettük fel a hajdúböszörményi próbatermünkben azzal a céllal, hogy a már akkor elkészült néhány szám közül mások számára is elérhetővé váljon legalább egy. Továbbá ezt a demót küldtük be a tavalyi Lowland Next Metal Generations tehetségkutatóra, és ezáltal jutottunk be és léphettünk fel 2023-ban is a legjobb 12 zenekar között.
Olvasd el a teljes interjút a Kronos Mortus oldalán...!