Lapszemle az online rockzenei sajtóban frissen megjelent interjúkból.


power band

A hamarosan megjelenő "Új éden" című Power-album kapcsán beszélgetett Németh Sándor gitárossal a Gitárvilágok portál.

Természetesen egy új lemez az mindig egy új kihívás is egyben. Folyamatosan szeretnénk többet és jobbat mutatni a hallgatóinknak. A friss zenei ötletek mindig új lehetőségeket adnak. Például az „Új éden” című dal szólóját a stúdióban találtam ki. A tervek szerint ezt a lemezt tavaly március-áprilisban vettük volna fel, de a Covid helyzet miatt csúszott, így június-júliusban készültek el a felvételek. A megjelenés 2020 novemberére volt tervezve, de a kiadónk kérésére tettük át 2021 februárra.

Olvasd el a teljes interjút a Gitárvilágok honlapján...!

 A Fülelő videoblog csapata házhoz ment, hogy interjút készítsen a modern metalos Nova Prospect zenekarral Kecskeméten.

remorse rom gabriel 2021A felvidéki Reflex24 portál beszélgetett a Remorse énekesével Rom Gabriellel.

A zenétek thrash metal, azon belül is leginkább az USA nyugati partvidékeinek bandáit idézi – tudatos volt az irányvonal megválasztása, vagy inkább ösztönszerű?

Az irányvonal még 2002 táján tisztázódott, amikor is Zsolt, a fő dalszerző, eldöntötte, visszatér a gyökerekhez – ő már ’87-óta aktív. Volt egy lazább zenei időszak a Remorse ezredforduló körüli pár évében. Azután kerültünk a zenekarba a Gyerkről származó Kovács Krisztiánnal és erre a feszes Bay Area Thrash vonalra készült a 2003-as Promó, valamint a Harc! (2005) lemez is. Kérdésedre a válasz: szerintem tudatos volt, mégis ösztönszerű is egyben.

Olvasd el a teljes interjút a Reflex24 honlapján...!

kabinlaz 2021 alfahir

A püspökladányi KabinLáz tagjaival Kiss T. Attila idézte fel a csapat eddigi történetét.

Az biztos, hogy kell egyfajta fanatizmus ahhoz, hogy ennyi éven keresztül, töretlen hittel és lelkesedéssel toljuk a szekeret az underground mocsarában. Láttunk nem egy, nálunk (a közönségszámot tekintve) sikeresebb formációt elfáradni és földbe állni - mint ahogy ismerünk olyanokat is, akik évtizedek óta kitartóan róják ugyanazokat a köröket, és nem panaszkodnak, hanem odateszik magukat estéről estére annak a 4-5 embernek is. Ez megint csak arra példa, hogy ezt az egész amatőr zenekarozást kizárólag szerelemből lehet hosszútávon csinálni.

Olvasd el a teljes interjút az Alfahír oldalán...!

Interjú az utolsó lemezét kiadott Nadir tagjaival a Ric$Cast legújabb adásában rengeteg sztorival a banda elmúlt 27 évéből. 

ghosttoast 2021 metalhu

A prog-rocker Ghost Toast legújabb klipje kapcsán a Metal.hu beszélgetett a zenekar két tagjával a csapat körüli történésekről.

Összegyűjtöttünk jó pár olyan kiadót, aki hozzánk hasonló stílusú bandával foglalkozik és küldtem nekik bemutatkozó anyagot, kész dalokat, illetve a Gordius klipjét. Az Inverse Records volt az, amelyik leghamarabb válaszolt és az egyetlen, akit igazán érdekelt a dolog az első pillanattól. Az Angertea náluk adta ki az akkori lemezüket és nagyon jó sajtójuk volt külföldön is, valamint ők is nagyon elismerően nyilatkoztak a kiadó munkájáról az egyik interjúban. Mihály Gergőt, az énekes/gitárosukat még meg is kerestem online, hogy belülről milyen tapasztalatai vannak és csak pozitívakat mondott, szóval megnyugodtunk. És nem bántuk meg, a kiadó figyel ránk, támogat, szereti, amit csinálunk, jó helyen vagyunk.

Olvasd el a teljes interjút a Metal.hu oldalán...!

phrenesis 2021 metalhu

A debütáló anyagával január elején jelentkezett győri metalcore/hardcore metal csapatot a Metal.hu kérdezte ki.

A minőség még mindig nagyon fontos számunkra, most nyáron leszünk 3 évesek, ez azóta is változatlan mindenkinél. Sokkal inkább egy éra lezárása végett vettük egy kalap alá a régebbi számokat is, míg a Feladom egy nagyon erős bemutatkozó single-ként szerettük volna, hogy megmaradjon. Korábban úgy gondoltuk, minél mélyebbre hangolunk, annál durvábbak leszünk, de ez több okból kifolyólag sem volt működőképes nálunk. Mi egy olyan lépést húztunk, ami szerintem nem megszokott a metál stílusban, mélyebbről magasabbra hangoltuk fel a hangszereket, így teljesen más hangulata lesz a jövőbeni számainknak. Mi már most sokkal jobban kedveljük a nagylemez számait így.

Olvasd el a teljes interjút a Metal.hu honlapján...!

A bemutatkozó anyag HH-infolapja: Phrenesis - "Acheron" EP

seriouskid 2021 rockstar mag

Interjú a Seriouskid frontemberével, Németh V. Viktor énekessel. A nu metal zenekar a napokban mutatta be első dalát.

Volt egy közös álláspont az alapok lehelyezésénél: azt fogjuk csinálni, ami belőlünk jön! Nem eladható zenét, nem kiszolgáló zenét, hanem zsigeri alkotásokat és valódi érzelmeket. Hogy ez épp egy kemény zúzás, egy lelkesítő pörgés, esetleg egy lágyabb dal formában történik meg, az mindegy. Mi azt fogjuk játszani, ami jön, a többi a közönség dolga. Az, hogy kiben milyen impulzusok vannak, az ugyanúgy az ember sajátja, bármiféle megfelelésből hiba volna ezeket kidobni. A csapat nagy részére hatással volt a 2000-es évek nu metal zenéje, így természetesen hozunk abból is inspirációkat. De rengeteg más hatás is van bennünk, amiknek egyvelege szüli a Seriouskid stílusát.

Olvasd el a teljes interjút a Rockstar.hu oldalon...!

lycanthropia 2021 rozsdagyar

A dunaújvárosi Lycanthropia nevű death metal duóval készített interjút a Rozsdagyár.

Nem találtunk éveken keresztül megfelelő zenésztársakat. Így jártunk a 2013-as "Third World Apocalypse" demónknál is, ott még teljes volt a brigád és csírájában megvolt a vonal, de mire elkezdtünk volna koncertezni, eltűntek az emberek mellőlünk. Végül a sok eredménytelen próbálkozás után úgy döntöttünk, hogy ketten fogjuk elkészíteni az első lemezünket. Ezek voltak a nehezítő körülmények. Viszont annyiban jó volt, hogy kiforrt valamelyest, hogy mit is akarunk csinálni és volt idő kidolgozni a dalokat. Ha teljes zenekarral akartuk volna felvenni, lehet, még ma sem lenne lemezünk.

Olvasd el a teljes interjút a Rozsdagyár oldalán...!

slowmesh2021

A tavaly decemberben új albummal jelentkezett Slowmesh zenekarral beszélgetett Csipke a Mögött blogon.

Japán nekünk már elég régóta beakadt, főleg Dénesnek, a basszusgitárosunknak. Szerinte nekünk oda nagyon el kellene mennünk, mert a japán közönség imádja, nem csak az Amerikából, hanem az Európából érkező metal zenét is. A már említett finn Nicumo egyébként már járt náluk, egy négy állomásos turnén. Ők is megerősítették, hogy tényleg rettenetesen szeretik a világ másik feléről érkező bandákat és iszonyatosan lelkesek. Eszméletlen különleges a zenei kultúrájuk és valahogy teljesen mások a zenefogyasztási szokásaik is, úgyhogy nagyon jó lenne arrafelé ellátogatni. Szóval beadtuk a jelentkezést, pozitívan reagáltak és az ottani szervezőkkel is kialakult egy jó kommunikációs kapcsolat, reméljük, ha a világ visszatalál a normális medrébe, akármi lehet ebből.

Olvasd el a teljes interjút a Mögött blogon...!

heartlapse nuskull 2021

A post-hardcore/metalcore Heartlapse új albumának megjelenése kapcsán készített lemezpremierrel egybekötött interjút a csapat tagjaival a Nuskull portál.

Rengeteg különböző zenei irányzat hatott ránk és ezért nem is szerettünk volna csak egy stílushoz ragaszkodni. A Remainsen hallható dalok inkább hangulatban kapcsolódnak egymáshoz, mintsem stílusban. A lemezen elsősorban sötét és melankolikus témákon keresztül mutatjuk be az emberi test hanyatlását és azt fájdalmat, amit a saját testünktől való elidegenedés elkerülhetetlen folyamata okoz (ez lehet fizikai értelemben vett fájdalom, de lehet lelki is). A legfőbb kérdés az, hogy a végén mi marad az érzésekből és az érzelmekből? Mi a mi igazi örökségünk?

Olvasd el a teljes interjút a Nuskull honlapján...!

A kiadvány HH-adatlapja: Heartlapse - "Remains"

Frust HATE4210204

A thrashcore-t játszó Frust_HATE frontemberével, Benke Szabolccsal beszélgetett Gyrsee a Kronos Mortustól.

Nagyon fontosnak tartom, hogy oké, ha tök szépen játszol a hangszereden és minden hang tak szinten a helyén van… de élőben nem egy fülhallgató vagy, ott meg kell jelennie annak amit a zene mögé csak tudat alatt lát az ember. Így belefér némi koszosság. Lehet, hogy valójában punk vagyok? :)

Olvasd el a teljes interjút a Kronos Mortus honlapján...!