• Kezdőoldal
  • Új megjelenések
    • 2024-es megjelenések
    • 2023-as megjelenések
    • 2022-es megjelenések
    • 2021-es megjelenések
    • 2020-as megjelenések
  • Klipek és dalpremierek
  • Interjúk
  • Lemezkritikák
  • Koncert
  • HangSúly [HMA]
  1. Kezdőoldal
  2. Interjúk

Lapszemle az online rockzenei sajtóban frissen megjelent interjúkból.


Phrenia: Interjú az új stúdióalbum kapcsán (Hammerworld)

Részletek
Ary
News
2024. december 04

phrenia band 2024

A mai streaming világában a dalok gyorsan pörögnek, és az emberek ritkán hallgatnak végig egy teljes albumot, én mégis hiszek benne, hogy egy jól megírt lemez, egy koherens alkotást tud képezni, ami kiérdemli az időt és figyelmet. Ugyanakkor minden dalt egyben egy albumként kiadni már nincs értelme. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az első öt dal egyenként jelenik meg, mintegy bevezetés gyanánt, hogy a közönség lassan megismerkedhessen az új hangzással és hangulattal, lássa, hogy mire számíthat. Az újonnan megjelenő dalok közül, úgy érezzük, legalább négy-öt biztosan megállja a helyét élőben is, ezekben van meg az a plusz energia, amitől a közönség is igazán tombolni tud majd.

Olvasd el a teljes interjút a Hammerworld honlapján...!

Hallgasd meg az új albumot: "Your Heaven Is My Hell" (2024)

  • phrenia
  • hammerworld

Interjú Markó Zoltán "Axafan" gitáros/énekessel (Rattle A.D.)

Részletek
Ary
News
2024. december 03

marko zoltan axafan

Az egyszemélyes dolgaimat, mint az Urachel és az Anxiety Collapse, itt nálam veszem fel és készítem el a végeredményt. Jó pár év alatt összeraktam egy elég komoly, drága cuccokból álló „szoba”stúdiót. A dobokhoz VST hangszert használok, vagyis programozott dobot, amivel elég sok dolog van, hogy megközelítsem a természetes dob hangzást. A többi természetesen mind élő hangszer. A Haatan esetében más a helyzet, ott az én előre elkészített gitárhangzásom került a demóra. Siska barátom otthon, Pesten egy Roland elektromos dobbal feldobolja, majd vissza kerül hozzám a dob alap és utána játszom fel a végleges gitárokat/basszust/éneket. Nyilván van még mit fejleszteni, javítani. Törekszek arra, hogy legalább megközelítsem az általam nekem tetsző legjobb hangzást. Ha nem lennék elégedett, addig ki sem adnám az albumokat.

Olvasd el a teljes interjút a Rattle A.D. honlapján...!

  • detox
  • anxiety collapse
  • urachel
  • haatan

Road: Az utolsó rapszódia - avagy irány az Aréna! (Ric$Cast-interjú)

Részletek
Ary
News
2024. november 30

Döbbenetes, hogy a Road már két évtizede jelen van és aktív résztvevője a magyar zenei életnek. Ezt a 20 évet mi mással ünnepelhetnék meg, mint az eddigi legnagyobb szabású koncertjükkel a Papp László Budapest Sportarénában! Erről, a hamarosan megjelenő új lemezről és sok egyébről beszélgettem Mátéval és Imivel, míg Goya és Tomi igazoltan távol voltak.

  • ric$cast
  • road

Thy Catafalque: Messze még a hajnal? (Hammerworld-interjú)

Részletek
Ary
News
2024. november 29

thycatafalque katai 2024 hw

Vári Gáborral vettük fel a lemezt, a Miracle Sound­ból, és nem is tudom, mennyire áll meg a producer jelző, nekem ez a titulus mindig homályos volt kicsit. Valójában a zenében nem történt semmilyen változás, hangzásban viszont nagyon is, és ez abszolút az ő munkája volt. Úgy éreztem, hogy valamerre menni kell, mert megtorpant a fejlődés ebben az aspektusban. Elértem a maximumot, ameddig az otthoni gépemmel és a tudásommal eljuthattam. Az utolsó négy lemez szinte teljesen egyformán szólt és most már lépni akartam, bármerre. Gábor keverte a Mezolitot, zenéltünk is együtt, játszott azon a koncerten, ismerjük egymást, a Gire-t is szerette. De ennél is fontosabb, hogy elképesztően lelkiismeretesen és rugalmasan dolgozik. Mindent megtett, hogy a lehető legjobb legyen a végeredmény. A lemez már tavaly novemberben elkészült, le is adtam, viszont a kiadó még nem küldte el gyártásra csak valamikor idén nyáron, és Gábor megkeresett közben, hogy nézzünk rá megint ennyi idő után, hátha javíthatunk valamin.

Olvasd el a teljes interjút a Hammerworld oldalán...!

Hallgasd meg az új album dalait: "XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek" (2024)

  • thy catafalque
  • hammerworld

Pandora's Curse: Bemutatkozó interjú a deathcore bandától (Mögött blog)

Részletek
Ary
News
2024. november 29

pandorascurse band

Én már egy ideje hallgatom a műfajt, de a régebbi bandákat nyomattam inkább. Sokkal old schoolosabb deathcore témákat írtam eleinte. Aztán Ervin mutogatott modernebb, újabb zenekarokat, számokat a műfajban, és így jött az ötlet, hogy modernizáljuk a dalainkat. Raktunk beléjük szimfonikus elemeket meg mindent. Ervin már alapból ilyeneket írt mondjuk, inkább az én ötleteimet kellett átkonvertálni. Aztán ezeket a többieknek is megmutattuk, és adták. Ők ugye alapból hallgattak már ilyen zenéket. Az meg, hogy miért pont a deathcore lett a műfajunk, igazából úgy indult, hogy tudtuk, hogy baromi rétegzene, de nagyon szeretjük, szóval, miért ne. Ha a modern metalt nézzük, akkor észrevehető, hogy a modern deathcore kezd egy eléggé befutott/mainstream része lenni a színtérnek.

Olvasd el a teljes interjút a Mögött blogon...!

Hallgasd meg a debüt EP dalait: "The Fallen" (2024)

  • mögött blog
  • pandoras curse

Road: Húsz év után sincs megállás (Hammerworld-interjú)

Részletek
Ary
News
2024. november 28

road band 2024

Nekünk nincs ellenünkre, ha egy fiatal lejátszási listáján ott található egy Azahriah-, egy Desh- és egy Pogány Induló-dal, s mellette ott van egy Road-szám is, ami tetszik neki. Sőt, az lenne a cél, hogy minden lejátszási listán szerepeljen egy Road-dal. Mindenkién az, ami közel áll hozzá, s ami tetszik neki. Az új albumot két éven át írogattuk, korábban még soha nem csináltunk ilyet. Az első szám, ami megjelent, az Őrző szemek volt, azt követte a Térfélcsere, majd a Tévút, néhány napja pedig az Élj a mának. Hangulatukban és stílusukban is nagyon eltérőek egymástól, de ez egy merész, erős, sokszínű és minden eddiginél bátrabb album lesz. Frissek szeretnénk maradni, és hitelesek. Tudjuk jól, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, de megérintenek bennünket az új trendek is.

Olvasd el a teljes interjút a Hammerworld honlapján...!

  • hammerworld
  • road

Bőcze Zsolt: Tetkók, gitárok, producerelés a XXI. században (Ópiumbarlang-interjú)

Részletek
Ary
News
2024. november 27

boczezsolt 2024

Gábor felkeresett, hogy van-e időm/kedvem az új WMD anyagot megkeverni, mivel hangzásilag tetszik neki, amit youtubeon csinálok. Természetesen elvállaltam, hát hogy a faszba ne :D Számomra ez egy rohadt nagy megtiszteltetés, engem kerestek meg, úgy, hogy semmit nem tettem le az asztalra, nem vagyok ismert, semmi komoly referenciám nincs, és így bele mertek vágni. Volt bennem egy nagy félelem is, mivel nagyjából kétféleképpen sülhet el az egész. Vagy nagyon szar lesz a hanganyag, ezzel beégetem a zenekart, és magam is, hiába jók a dalok. A másik opció, hogy megállja a helyét 2024-ben Magyarországon, és akár ez egy jó reklám lehet nekem is, illetve a zenekarnak, hogy talán most sokkal emészthetőbbre sikerült minden, beleértve a dalokat is.

Olvasd el a teljes interjút az Ópiumbarlang blogon...!

Hallgasd meg a Watch my Dying új albumát: "Egyenes kerülő" (2024)

  • watch my dying
  • ópiumbarlang
  • bőcze zsolt

Komor Romok: Interjú a black metal banda új albuma kapcsán (Rattle A.D.)

Részletek
Ary
News
2024. november 24

komorromok band 2023

Morak kilépése miatt gondolkodóba estünk Sorath-al, hogy mi legyen, abbahagyjuk? Arra jutottunk, hogy ha már ennyi időt, energiát és pénzt beletettünk, akkor adunk még egy esélyt a dolognak. Egy közös ismerősöm mondta, hogy van két gittyós, meg egy énekes, akik valami sötét zenében gondolkodnak, de nincs dobosuk meg basszerosuk. Felvettem az énekessel a kontaktot és megbeszéltünk egy találkozót, ahol végül is 2 perc alatt megszületett a döntésük, hogy csatlakoznak hozzánk, a következő héten már próbáltunk! Ott a ritmusszekcióval volt probléma, a Komor Romokban pedig csak a ritmus szekció volt meg, így szinte egyértelmű volt az egymásra találás. A Komor Romok első, új felállásában még 3 gitár volt, tehát 6 tagú volt a zenekar. Itt az énekesünkről hamar kiderült, hogy nem fog működni a dolog, ezért az ő helyét A.Fragosus vette át, és így egy tradicionálisabb két gitáros és öttagú felállás született meg.

Olvasd el a teljes interjút a Rattle A.D. webzine oldalán...!

Hallgasd meg az új albumot: "Ov Bones and Darkness" (2024)

  • rattle
  • komor romok

Thy Catafalque: Podcast interjú Kátai Tamással (Lángoló)

Részletek
Ary
News
2024. november 22

A Kommentár második évadának harmadik részében Kátai Tamás mesél, és tér ki a híreken túl a Thy Catafalque és a Gire múltjára, jelenére, jövőjére, Skóciára, Makóra és minden egyébre, ami Vörös Andrással eszükbe jut.

  • thy catafalque
  • lángoló

Avar: Metal népzenei hagyományokkal (Rockbook-interjú)

Részletek
Ary
News
2024. november 21

avar zenekar 2023

A jó zenének önmagában univerzális az üzenete, túllépi a korlátait. Csak egy példa, hogy mire gondolok. Fiatal pöcsösként nem igazán értettem az angol nyelvű dalokat, de mindig érteni véltem a mondandójukat. Később már mikor értettem őket jöttem rá, nem jártam soha messze a valóságtól. Hogy pontosan válaszoljak a kérdésedre, az Avarban a dalok sokszínűsége is azt mutatja, nem szabunk korlátot, hogy csak magyar közönségnek szeretnénk alkotni, vagy csak külföldieknek. Nyilván annál nagyobb öröm, ha minél szélesebb körben tartják érdekesnek, amit csinálunk. A cél abszolút a hídépítés lenne, hogy a különböző népek meghallják sok esetben mennyire egy tőről fakadunk, és milyen sok a hasonlóság.

Olvasd el a teljes interjút a Rockbook.hu oldalain...!

  • rockbook
  • avar

Leukémia: Podcast interjú a legendás bandával (Wanted)

Részletek
Ary
News
2024. november 20

leukemia 2024 wanted

Hosszú-hosszú idő után egy alkalomra összeáll, sőt 2025. január 4-én fel is lép az Instantban a 80-as évek vége, 90-es évek egyik legmeghatározóbb HC-zenekara – már amennyiben HC-nak lehet egy idő után nevezni -, a Leukémia. [...] Sokszor 38 évet is visszaugrunk az időben, beszélünk találkozási pontokról, Sotárról, Csébről, Kiskovácsról, Ciláról, a Psychóról, Tizedesről, Fakírról, a Muter klubról, Csucsuról, hangszerekről, a gyors dobolás mikéntjéről, Slayerről, Voivodról, hogyan változott a zenekari sound, heroinról és alkoholról, stúdiókról, dalszövegekről, kiégésről, a Mover lemezboltról, a Very Bad Thingsről, vagy éppen arról, hova tűntek Guppi dobcuccai.

  • wanted
  • leukémia

Aornos: Interjú a 10 éves black metal banda főnökével, Algrassal (Kronos Mortus)

Részletek
Ary
News
2024. november 20

aornos band 2023

Vannak különbségek nyilván a különböző kiadók mögött, ami a mögöttük álló személyek különbözőségéből is ered, de az igazat megvallva, hacsak nem vagy valóban valami frekventált, valóban nagy befolyású és olajozottan működő kiadónál, ami netán még anyagilag is be tud szállni valamilyen költségbe, akkor nagyjából mindegy, hogy milyen kiadónál vagy. Ebbe is nagyrészt a zenekarnak kell beletenni melót, és hát nem mellesleg a pénzt. Persze annyi előnye még így is lehet a dolognak, hogy elvileg megjelenhetsz olyan felületeken, ahol elméletileg nem tudnál. Bár most őszintén, ha erről beszélünk, teljesen mindegy, hogy 10-en, 100-an, 1000-en vagy 10 000-en hallgatnak meg valami online felületen, ettől még nem lesz olcsóbb a kenyér, de például egy pólószett kihozása sem.

Olvasd el a teljes interjút a Kronos Mortus oldalán...!

Hallgasd meg a legutóbbi nagylemezt: "Pre Divine" (2023)

  • kronos mortus
  • aornos

9. oldal / 67

  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13

Spotify playlist

Kövesd a Heavy Hungary Spotify-listáját! Mentsd el a lejátszási listát Spotify Gyűjteményedbe!

Facebook

Bemutatkozás

Kedves olvasó, látogató!

Aranyos Imre (alias Ary) vagyok a Heavy Hungary portál alapítója, szerkesztője.

1987-től, 13 éves korom óta hallgatok metal zenét. Az Iron Maiden és a Pokolgép voltak az elsők, akik megszerettették velem ezt a műfajt, de a barátokkal mindent meghallgattunk a '80-as évek végén, a heavy metaltól a thrash metalon át a black/death metalig, amihez csak hozzáfértünk. És ez azóta sem változott.

2002 és 2008 között a MetalNews.hu oldalnak írtam lemezismertetőket, koncertbeszámolókat és egyéb cikkeket. A hat év alatt összesen több, mint 600 írásom jelent meg. 2006-ban indítottam el a Hungarian Metal Awards kezdeményezést, hogy minden évben az internetes rock/metal magazinok szerkesztőségei megszavazzák az adott év legjobb magyar metalzenei alkotásait. A később HangSúly Zenei Díj néven ismertté vált elismerés 14 évet élt meg, utoljára a 2018-as év legjobbjait díjazta a szakmai zsűri.

A HangSúly hivatalos honlapján 2009-től kezdve folyamatosan listáztam a frissen megjelent magyar metalalbumokat, EP-ket. Aztán 2013-ban elindult a HangSúly facebook oldala, ahol már napi szinten jelentek meg a magyar keményzenei színtérrel kapcsolatos friss hírek, aktualitások, illetve a magyar metalzenekarokkal foglalkozó online cikkek, lemezkritikák és koncertbeszámolók ajánlásai.

Gyakorlatilag ebből fejlődött ki 2020-ban a Heavy Hungary portál a HangSúly Zenei Díj 2019-es megszűnése után. A Heavy Hungary portálon megpróbálom egy helyre összegyűjteni a magyar metalszíntérrel kapcsolatos információkat, a lemezmegjelenésektől kezdve az aktuális híreken át az online rockzenei sajtóban megjelent cikkekig.

Jó böngészést!

Címkefelhő

  • rockbook
  • dalriada
  • symphonic metal
  • power metal
  • mervom
  • ric$cast
  • nular
  • doom metal
  • endre
  • wall of sleep
  • instrumental
  • colmena
  • discord
  • modern metal
  • heavy metal
  • djent
  • beton
  • rockstation
  • needless
  • stonedirt
  • senki
  • hardcore metal
  • bloodtech
  • rockout
  • black metal
  • stoner metal
  • folk metal
  • grindcore
  • jack
  • electro-metal
  • storyum
  • foxriver
  • varga krisztián
  • barba negra
  • the fallen
  • down for whatever
  • carolina reaper
  • selfless abuse
  • teeth marks
  • left cold to wilt
  • blood of god
  • shock
  • heti metal
  • anatomy
  • moby dick
  • heartkiller
  • dionysos rising
  • ördög
  • wackor
  • necropolo

  © 2020-2025 – HeavyHungary.hu 

HH

  mail mail instagram youtube bw button