Én bajban vagyok a műfaji határokkal. Mondjuk, hogy a blues a Mississippi-deltánál egy shuffle-ös pentaton köröket játszó akusztikus gitárral kísért karcos ének. Ha ez átkerül elektromos hangszerekre és vannak benne ilyen acidrockos effektezett elszállások, akkor az már stoner. Ha dühös vagy, hogy nincs pénzed effektekre, és a negativitást hardcore ütemek formájában, lehangolva, széttorzítva és krákogva adod ki magadból, akkor az sludge. Ha nem aktívan agresszív, dallamosabb és a gégehurut helyett Ozzy vagy egy klónja énekel rajta, és inkább bólogatni szeretnél rá, mint verekedni, akkor az talán a korai doom. Ha még lejjebb van hangolva és még lassabb, az meg a késői doom. Nekem pl. a szövegek témái meg az általuk kiváltott érzés alapján könnyebb ezeket csoportosítani, mindegyik illik bizonyos hangulatokhoz vagy élethelyzetekhez, a szépségét is abban látom, hogy tök jól lehet őket kevergetni akár számon, akár setlisten vagy albumon belül.
Olvasd el a teljes interjút a Wayo honlapján...!
Hallgasd meg a banda első nagylemezét: "Vile Provisions" (2023)
