Megjelenés: 2023. április 14.

hellfreaks5

A punk-metal-rock banda ötödik nagylemeze.

Meghallgatás

spotify icon 64px youtube social square red

Lemezboncolás

A Pitch Black Sunset az előző (két) lemez vonalát viszi tovább, viszont határozottan magasabb színvonalon. Közhely, hogy a dallamos részek még dallamosabbak, a keményebbek még keményebbek lettek, de ez ugrott be elsőre!” – Hammerworld, 2023. április

Ha ráadásul levesszük a két, nyitó és záró instrumentális tételt, akkor hét dalt kapunk huszonöt percben, ami bizony nem sok. Mondhatni, hogy kevés. Nagyon. Pontosan azért voltam meglepett, aztán lettem egy kicsit frusztrált is, mert maguk a nóták embertelenül jók, messze a legjobbak, melyeket a The Hellfreaks valaha rögzített. Egész egyszerűen hiányzik innen még három hasonló szerzemény, emiatt nem lett százszázalékos számomra a produkció.(9/10) – Rozsdagyár, 2023. április

Takács Jozzy gitártémái pontosak és húsbavágóak, Domján Gabi pedig úgy nyüstöli a vastag húrokat, mintha nem lenne holnap. A legnagyobb taps viszont továbbra is Sue-nak és Budai Béla dobosnak jár, mert míg előbbinek hallhatóan igencsak sokat fejlődött a hangszíne és technikája az elmúlt évek alatt, addig utóbbi egy vérbeli profi, akinek tökmindegy, hogy milyen a tempó vagy a stílus, mindenhez tud adni pluszban egy ötletes vagy játékos csavart vagy figurát.(8/10) – Nuskull, 2023. május

A Sunrise egy alig másfél perces hangulatos, elektronikus intro, ami nem készít fel arra, ami a néhány másodperces csönd után a képünkbe robban az Old Tomorrows képében. Nos ez rögtön az elején egy akkora dal, hogy annak lendülete kis túlzással végig ki is tart az albumon. Akkora refrén van benne, hogy közhely ugyan, de sokan ölni tudnának érte és ezt még a csordavokállal is megfejelik.(8,5/10) – Fémforgács, 2023. június

Számlista

  1. Sunrise – 1:21
  2. Old Tomorrows – 3:16 youtube social icon red
  3. Hit Me Where It Hurts – 3:41 youtube social icon red
  4. Chaos – 1:41 youtube social icon red
  5. Weeping Willow – 4:28 youtube social icon red
  6. Body Bag – 3:51
  7. Rootless Soul Riot – 3:27 youtube social icon red
  8. PBSS – 4:07 youtube social icon red
  9. Sunset – 1:48

Közreműködők

The Hellfreaks:

  • Radnóti Zsuzsa - ének
  • Takács Jozzy - gitár
  • Domján Gábor - basszusgitár
  • Budai Béla - dobok

Produkció

  • Keverés: Evan Rodaniche
  • Mastering: Tom Waltz 

Megjelenések

 DátumFormátumKiadóMegjegyzés
 2023. április 14.digitálisNapalm Records 
 2023. április 14.CDNapalm Records 
 2023. április 14.LPNapalm Records