Megjelenés: 2020. február 1.

mytra logos

A sci-fi prog-metal banda második nagylemeze.

Meghallgatás

spotify icon 64px youtube social square red

Lemezboncolás

„Már a nyitó Exogen című számban olyan nívóval találjuk szembe magunkat, amely a műfaj szerelmeseit azonnal magával fogja ragadni. Feszes, szaggatott, gépies témák kontra dallamos refrén – majd megyünk tovább, a Human Race dalra, ami groove-os lüktetésével szépen adagolja a futurisztikus témákat. Hallgattatja magát az anyag.” – Rockbook, 2020. március

„A csapat "Beta" verziójára már 2014-ben azt mondtam, hogy világszínvonal, és ezt a véleményemet tartom is. Teljesen egyedi vegyületét teremtették meg a '80-as években divatos szinti zenéknek (Vangelis, Kitaro, Jarre), a göteborgi melodikus death metalnak (pl. In Flames) és Devin Townsend beskatulyázhatatlan, neurotikus metál cirkuszának.” – Dionysos Rising, 2020. március

„Eleve ott kezdem, hogy az új, 11 nótás dalcsokor roppant vaskosan, súlyosan szólal meg. Folytatom azzal, hogy a nóták roppant fogósak, két-három meghallgatás után már beülnek az ember fülébe, de ezzel együtt roppant távol állnak a mainstream fogalmától, tehát rádiókban biztosan nem fogunk velük találkozni. Úgy fogalmaznám meg, hogy az alapokat nagyon súlyos, kortárs, modern riffek, ritmusok szolgáltatják, amelyekhez ipari, technó hatások, űrbéli effektek, billentyűk társulnak.” (5/5) – Rattle Inc., 2020. március

Számlista

  1. Exogen – 4:05
  2. Human Race – 4:05
  3. In Vain – 4:02
  4. Make Me Free – 3:17
  5. Terminal – 3:06
  6. N.I.R.A. – 4:49 youtube social icon red
  7. Twelfth – 4:38
  8. The Artificers – 3:31 youtube social icon red
  9. Initium – 3:50 youtube social icon red
  10. Enigma – 3:38
  11. Reditus – 3:02

Közreműködők

Mytra:

  • Hocza Viktória - ének, billentyűsök
  • Hocza Róbert - ének, gitár
  • Bidlek István - gitár
  • Lovas Roland - basszusgitár
  • Tóth tamás - dobok és ütősök

Produkció

  • Felvétel, keverés és mastering: Hocza Róbert
  • Borítógrafika: Kassai László

Megjelenések

 DátumFormátumKiadóMegjegyzés
 2020. február 1.digitálisNail Records 
 2020. február 5.CDNail RecordsHammerworld-melléklet