Koncertajánlók, -beszámolók és teljes koncertfelvételek.
- Részletek
- Ary
- News
A nagykanizsai Csonk zenekar nyitotta meg a rendezvényt, akiknek ez volt a bemutatkozó koncertje. Leginkább death, thrash és doom metal elemeket véltem felfedezni benne, viszont van egy elég beteg pszicho horror hangulata is az egésznek – jó értelemben! [...] Őket a medgyesegyházai Worm követte. A zenekar kő kemény thrash metallal szántotta fel a színpadot, itt már a közönség is jobban elkezdett mozgolódni. [...] Harmadik fellépőként mi következtünk a Feretrummal. A tavaly megjelent Sanctuarium nagylemezünk lemezbemutatója sajnos elmaradt az említett okok miatt, így most tudtuk rá sort keríteni. A terem elég jól megtelt, így mi is elkaptuk a fonalat, és egymás után prezentáltuk a black metal szerzeményeket. A rendezvény főzenekara a Monastery volt. Az elmúlt időszakban rendkívül intenzíven nyomulnak, ha jól értettem idén ez volt a 30. (!) koncertjük. Nem csak a közönség fejét szakították le a brutális számaikkal, hanem a zenekar tagjai is rendesen odatették magukat. Jól szólt a szett, érezhetően profi bandáról van szó.
Olvasd el a teljes koncertbeszámolót a Kronos Mortus weboldalán...!
- Részletek
- Ary
- News
A Nefalem az egyik legígéretesebb kezdő metal zenekar itthon, nagyon megdolgozták a közönséget, akik ez után a bemelegítés után már mehettek is az Archaic új lemezének, a The Endgame Protocol bemutatójára. Iszonyat hentelés volt, vérbeli profik, ezredmilliméterre kiszámolt pontosság, nagyon boldog vagyok, hogy lesz még velük pár koncertünk itthon és az őszi pár állomásos európai turnéra is velünk jönnek. A koncertjüket látva, nem számítottam rá, hogy marad egyáltalán bárki is, akinek még lesz energiája a The Cosmic Cauldron bemutatójára, de hál` istennek nem így lett és egy nagy számú közönség nézhette végig, ahogy az utolsó számunknál nem csak a Kertben, de a környéken is elmegy az áram.
Olvasd el a teljes koncertbeszámolót a Kronos Mortus honlapján...!
- Részletek
- Ary
- News
Más volt ez a fellépés, mint a Fekete Zaj-os, ez nem egy hihetetlen meglepetés. A 26 fő koordinálása egy egyszeri és megismételhetetlen mutatvány; azt lehetett tudni, hogy itt már jóval kevesebb fellépővel számolhatunk. Többször gondoltam, hogy megkérdezem Tamástól, hogy mit is terveznek játszani, de úgy voltam vele, hogy még saját magam számára sem akarom lelőni a poént – maradjon ez meglepetés, de igazából a lelkem mélyén úgy gondoltam, hogy a Mezolit fellépésen elhangzott dalok lesznek… talán egy-kettő, amelyik nem annyira koncertbarát, lekerül a listáról, de mint mindig, most sem sikerült pontosan jósoljak. Amennyire megértettem, a Fekete Zaj-os fellépésből megőrződött mindaz, ami erény volt.
Olvasd el a teljes beszámolót a Metal.hu honlapján...!
- Részletek
- Ary
- News
A Thy Catafalque a tavalyi Fekete Zaj után végre saját néven léphetett pódiumra. Itt már nem volt szükség a Mezolit fedőnévre, Tamás állandó zenészgárdával nyomta végig a műsort. Egymástól élesen elhatárolható blokkokra sem kellett szétbontani a programot, legfeljebb olyan darabokat volt érdemes összevonni a szett második felében, ahol Martina és Dudás Ivett folyamatosan szerephez jutott. Amúgy sikerült hatásos ívet adni a dalösszeállításnak. Az Ixión Düün részletéből kiszerkesztett intró utáni Esőlámpás - Kel keleti szél - Köd utánam hármas megegyezett a múltkorival, azaz ismét a befogadhatóbb nótáival indított a formáció.
Olvasd el a teljes koncertbeszámolót a RockStation blogon...!
- Részletek
- Ary
- News
Még 2020. novemberében, a koronavírusjárvány közepén rögzítették a Twister zenekar közönség nélküli koncertjét. Most a GrundRecords jóvoltából a teljes, 50 perces felvétel megtekinthető. A banda már javában dolgozik a 2016-ban kiadott "Utak nélkül" című album folytatásán.
- Részletek
- Ary
- News
Eléggé rá voltunk indulva a bulira, ugyanis ez volt a frissen megjelent A Szavak Ereje EP-nk koncertsorozatának első vidéki állomása, így kellő mennyiségű folyadékkal készültünk az útra, ami tökéletes hangulatban telt. Egészen addig, amíg az első műszerfali hibajelzés után rotty… a buszunk lecövekelt az út szélén Mór magasságában. Még jó, hogy vannak olyan srácok, mint a Devoid, akik nem szépek, de legalább kurva jó arcok és képesek visszafordulni, hogy elvontassák a lúzereket. Hatalmas ölelés ezúton is!! Végül járókeret tempóban, de csak elértük a Nyolcast nem kis késéssel, úgyhogy mire odaértünk, a Devoid már állhatott is be. Mivel a nagy aggodalmakban jól levert minket a víz, pótoltuk a folyadékot a pultnál és prezentáltuk a zenekar saját sörét, a Shogunt, amit a látogatók is beszürcsölhettek a pultos hölgyek felszolgálásában. A Devoid és a CYD-s faszik lezúzták a stage-et, úgyhogy nem volt szarozás nekünk sem: pakken, soundcheck, zúzda.
Olvasd el a teljes beszámolót a Kronos Mortus honlapján...!
- Részletek
- Ary
- News
Az intro átlényegülése alatt kíváncsian vártam, a friss korong kezdő tétele a sámános riffekkel mit hoz élőben. Ahogy a lemezen minden hallgatáskor szoknom kell a fura, kottában OK, de kiénekelve kissé disszonáns refrént, meggyőződtem róla, hogy ezt pont így akarták (szerintem nem a vezérvonal a kellően hangos). De nagyon hitelesen szólt! Emellett viszont belopta magát a fülembe a szintén az új lemezről megszólaltatott két kedvencem: az Ősök éneke a refrénjével egészen kiválóan, letaglózón kiénekelve, alatta a játékos gitárokkal, majd az Életút, igenlő és szépen megfogalmazott szövegével, remek szaggatós gitárhangzásával (ami a végére is úgy szól, mit egy üteg). Aztán… a kezdetével a Lord Vándorjának tiszteletadó, már harmadikként elhangzó Szabadon lett a számomra a buli csúcspontja.
Olvasd el a teljes cikket a Fémforgács honlapján...!
Hallgasd meg a banda legutóbbi albumát: "Ősök éneke" (2020)
- Részletek
- Ary
- News
A koncert első hangaitól biztosítottá vált a hangulatom. A klasszikus HM-re épülő, a keverésében modern, néhol power, néhol dallamos speed metal hangzású zene egységes, tömör megszólalásával és üresjáték nélküli előadásával tarolt. Persze, az egylemezes banda közönsége még szellősen töltötte ki a klubot. Ám akik ott voltak, azért láthatóan jól érezték magukat és az ütemet. Aki a következő End Of Paradise-ra a hasonló stílus miatt volt kíváncsi, bánhajta, hogy nem érkeztek meg korábban. [...] A nóták közül a legjobban tetszett a már ismert Átkozott év a kimondottan speedes darálásával, gyorsan rögzülő riffekkel. Ekkorra már totálisan beszippantott az Molics/Ángyán-hangulat.
Olvasd el a teljes beszámolót a Fémforgács honlapján...!
Hallgasd meg a RockOut legutóbbi albumát: "Égi törvény" (2020)
- Részletek
- Ary
- News
Húsvét hétfőn este mutatta be az M2 tévé az A38 Hajó színpadán című sorozatában a Rivers Ablaze koncertjét. Ha lemaradtál volna az adásról, akkor a képre kattintva a MédiaKlikk oldalán visszanézheted az interjúval megspékelt bulit.
- Részletek
- Ary
- News
Idén június 17-19. között rendezik meg a Hell Vill fesztivált az Egerhez közeli Felsőtárkányban. A szervezőkkel beszélgetett Szénégető Ricsi.
A Hell Vill fesztivál remek példája annak, ha valaki mer álmodni, majd tenni is az álmaiért. A Bősárkányból indult minifeszt az évek alatt szépen fejlődött, mára pedig eljutott odáig, hogy egy különleges helyszínen, különleges fellépőkkel, valami egészen egyedivel vágjanak neki a 2022-es fesztiválszezonnak. Úgy gondoltam, meghívom a szervezőket a műsorba, hogy megtudjam, szerintük mitől más a Hell Vill, mint a többi hazai fesztivál?