Koncertajánlók, -beszámolók és teljes koncertfelvételek.


mhorai live 2021

Kiváló közönségünk volt, nagyon jó volt látni, hogy az első sorokban végig zúznak az emberek, néhányan pedig együtt énekelnek velünk néhány refrént is. Természetesen éltünk a lehetőséggel és a Chert című számunkban felhívtuk Kriszt a színpadra, hogy az általa felvett dalrészt ő üvöltse el. Bár a koncert végére mindannyiunk ruházata olyan izzadt volt, mintha zuhany alól érkeztünk volna, koncert után sem lehetett letörölni a vigyort az arcunkról. Átestünk a tűzkeresztségen, sikeresen lenyomtuk a Mhorai első koncertjét. Több is volt ez, mint egy szimpla koncert. Ezzel a nagyon jó hangulatú vidéki mini-fesztivállal indítjuk el a Hegemony 2021 turnét, amely koncertsorozat reméljük, a hazai underground zenekarok legaktívabb képviselői közé emel minket.

Olvasd el a teljes koncertbeszámolót a Kronos Mortus honlapján...!

boru 20211022 grandcafe b42diy 10

A sludge és a doom metal súlyát a black metal ridegségével, valamint a post metal atmoszférájával vegyítő BORU tehát ezúttal sem kegyelmez, és hogy efelől semmi kétség ne maradjon, a Kyth Wylag Felleyn élőben is bemutatásra került, a kísértetjárás helyszínéül pedig Szeged immáron 25 éve működő kultikus helye, a Grand Café szolgált.

Az est színvonalát magasan emelte az Entrópia Architektúra közreműködése. A bekategorizálhatatlan zenét játszó formációval rendszerint a Fekete Zaj fesztiválon szoktam találkozni, ám mivel az idei Zaj nekem kimaradt, így külön öröm volt, hogy nem kellett Entrópia nélkül maradnom az idei évben sem.

Olvasd el a teljes koncertbeszámolót a MusicTunnel blogon...!

agregator live szeged 2021 kronosmortus

 Október közepén Szegeden a kétnapos Live Autumn Fest fellépői között ott volt a Dying Wish, a Reason, az Eclipse Of The Sun, az Agregator, a Clue és a Zivatar.

Első alkalommal lépett fel nálunk a Reason, és valójában ez volt az egyetlen dolog, amit sajnáltam. Mármint hogy erre eddig kellett várni. Micsoda zenekar, micsoda énekhang, sok olyan pillanat, amikor magam is közönség része voltam, nem pedig szervező. Aztán a napfény városát leuralta a napfogyatkozás, jött az Eclipse of the Sun, amire szavak sincsenek. Büszke lehet az ország, hogy ilyen doom bandái vannak, mint ők, és a Zivatar.

Külön bekezdés: Agregator. Egyértelműen ez a csapat volt a leghúzóbb neve a fesztiválnak, ami meg is mutatkozott a közel teltházas közönség aktivitásán.

Olvasd el a teljes beszámolót a Kronos Mortus honlapján...!

mobydick live 2021 kronosmortus

A négy évtizede indult Moby Dick a Monastery és az Innistrad társaságában lépett fel a Barba Negrában az országos turné budapesti állomásán.

Göbl Gábor: Nekem az volt a különleges, hogy a publikum mindvégig nagyon energikusan élvezte a műsort, aminek a hossza meghaladta a 2 órát! Smici nagyon jól összeválogatta a dalokat. Az intró után a még soha sem játszott Golgota albumos Te vagy a kezdettel robbantottunk! A műsorba most főszerepet a sebesség kapta! Kihagytuk mindkét líránkat, és pár kihagyhatatlannak tartott dalt, betette a Kegyetlen éveket, Köszönöm jól vagyokot, Jusson eszébe, Happy end,-et. A Seek and Destoy-t 30 éve nem játszottuk. Pazarul sikerült eljátszanunk Zolival, szerint Jameséknek is tetszett volna! Szívem szerint legalább 40 dalt kellene lesodornunk egy bulin.

Olvasd el az interjúval egybekötött beszámolót a Kronos Mortus honlapján...!

os band live 2021

Miután csekkoltam a distrot, továbbmentem és a nemrég alakult Phoschydeux már készült is nagyban az esemény megindítására. Az augusztusi BFBMK-Hellfest-en volt hozzájuk szerencsém először és amikor ott végeztek az volt a gondolatom, hogy ebben a zenekarban bizony van potenciál bőven. Természetesen ezúttal sem csalódtam, sőt kifejezetten remekül teljesítettek. [...] Az OS egy asztalt helyezett el a színpadon és rajta gyertyákat is amelyeket meggyújtott. Az asztalon még egy sarló is helyet kapott. Illetve csontok darabjai is. Az előkészületek után nem is váratták sokáig a jelenlévőket. [...] Tulajdonképpen számomra a Mephitic Grave olyan volt, mintha rémálmokat vagy egy a pokolban tett látogatás képeit vezetnék át Death Metal zenébe. Jó érzés tudni, hogy Magyarországon is működik egy ilyen rendkívüli zenekar. [...] A Purulent Rites ezúttal is kemény, karcos, maradandó és tökéletes élményt vágott belém, biztosan ott leszek a következő rituálén is. Már csak azért is, mert sosem tudhatjuk, hogy Jim Jones és csapata mivel áll majd elő legközelebb.

Olvasd el a teljes beszámolót a Kronos Mortus webzine oldalán...!

monastery live baja 2021

Vagy azért, mert rengeteg koncerten megfordultam már életem során, vagy mert túl a negyvenen az ellustulás és a kényelem rabjává váltam, nehezen indulok el egy-egy koncertre, még akkor is, ha az éppen a közelemben kerül megrendezésre. De amikor rád ír az Acélos, hogy el mész-e vele egy thrash/death metal szeánszra, arra baszki, nem lehet nemet mondani. Nem mellesleg az este első fellépője, a zalaegerszegi Monastery már a kilencvenes évek elején belopta magát a szívembe, és mivel még sosem láttam őket élőben, nem hagyhattam ki a műsorukat. Amikor nagyjából a meghirdetett kezdés időpontjára megérkeztünk a bajai pinceklubba, az előkészületek leghalványabb jele sem látszott, ebből kifolyólag aztán rendesen meg is csúszott a program.

Olvasd el a teljes koncertbeszámolót a Rozsdagyár weboldalán...!

Hallgasd meg a Monastery legutóbbi anyagát: "Chimera" EP (2021)

beneaththevoid fekalfeszt 2021

Mindig is szerettem a Yukban ezeket a 2 termes megoldásokat, mind vendégként, mind fellépőként. Mire az egyik helyen vége a bulinak, már mehet is a következő a másik teremben, nem kell végighallgatni a beállást. No meg működik mindkét pult! Fellépőként a beállás meg nem az a stresszes, percenként órára bámulós, dobost idegesen nézős élmény, hanem gyakorlatilag addig csináljuk amíg jónak nem találjuk befele a színpadot. Amikor először megtudtam, hogy fellépünk ezen az eseményen kicsit úgy éreztem ki fogunk lógni a sorból, szerencsére „komolyabb” irányvonalból kaptunk egy The Eagle has Landed-et és egy Malediction-t, hogy ne árválkodjunk.

Olvasd el a teljes koncertbeszámolót a Kronos Mortus weboldalán...!

 Egy közel 20 perces, hat dalból álló koncertfevételt tett közzé a Long Live The Martyr groove/hardcore metal banda az S8 Klub Underground Tehetségkutató múlt héten megrendezett középdöntőjében előadott műsorával.

fekalfest 2021

Amikor először a fellépők névsorát néztem, a szemem megakadt a Malediction névnél. Nos, gondoltam, hogy nem a francia heavy-metál banda lesz, ami már amúgy is feloszlott vagy tíz éve, de nem is az angol változat. Ilyen névvel szerencsére nekünk is van death-metál bandánk, méghozzá elég vaskos hangzással és iszonyatosan technikás játékkal. Dalaikat hallgatva nekem a tradicionális vonalról kapásból a Cannabis Corpse ugrott be, mint muzikális gyökerek. Mivel a buli előtti napon már tudni lehetett, hogy a fővárosi goregrindban utazó Vile Disgust koncertje sajnos elmarad, így negyed tizenegykor következett az este legjobban várt koncertje.

Olvasd el a teljes koncertbeszámolót a Viharock.hu oldalán...!

divided live 2021

Sajnos a Skyabove-ről lecsúsztam, de az első fröccsök kikérése közben a gothic metalos Reason-re már felkaptam a fejem. A darkos hangulat gyorsan megváltozott, ahogy a “cyber arena rockkal” berobbant a Divided jelmezes legénysége és elsütötték a lézer és neonágyúikat. Közösen kegyetlen buli hangulatot varázsoltunk – fetrengtünk, pózoltunk, hordót emelgetünk, méteres terpeszeket vágtunk. Az Archaicra még több pia oldotta a kedélyeket, úgyhogy a darálás alatt keményen beütött a thrash által megkövetelt jellegzetes mutatványok egész tárháza, mint a nyughatatlan headbang, a megfeszült pumpálás, a jó öreg circle pit és a bodysurf.

Olvasd el a teljes beszámolót a Kronos Mortus weboldalán...!