Előrebocsátom: annyira nem vagyok fesztiválalkat, hogy számomra az ilyen események az egy színpad – egy büfé tengelyen zajlanak, és pont. Igen, csupán szombaton is bizonyára rengeteg olyan produkció volt, amelyet érdemei elismerése mellett nem tiszteltem meg, de ez a nap számomra a nagyszínpadról szólt, így a beszámoló is az itt zajlott eseményekre szorítkozik. A többi érintett felé ezúton is bocs.
Olvasd el a teljes beszámolót a Shock! Magazin oldalán...!
A fesztiválos infrastruktúra is szinte tökéletesen működik, az első napokban csak a burgeres-burritós sátornál álltak horribilis sorok – a kajakínálat egyébként zseniális, jobbnál jobb kézműves cuccok mindenhol, semmi összecsapott patkányhúsos hotdog, így még az aránylag borsos árak is megbocsáthatók. Egyedül az utolsó, végül teltházasra húzott este komfortjába rondítottak bele olyan gikszerek, mint hogy elfogyott a felesezős repohár, alig maradt fesztiválos merch, és szó szerint mindenhol mindenért fél órákat kellett sorban állni. De ez már csak apró szépséghiba, ahogy tulajdonképpen az is, hogy az egész fesztet hangproblémák kísérték, legyen szó akár eltűnő énekekről, recsegő hangfalakról, túl hangos vagy túl halk hangszerekről, vagy éppen átszerelés közben egyszerre felzendülő Pantera– és Deftones-lemezekről. A sok pozitív vibe így is kárpótolt mindenért.
Olvasd el a teljes beszámolót a Nuskull honlapján...!
„Mit szólnál, ha egyszer csak fellépne a Thy Catafalque?” A helyes válasznak mindig az „álmodik a nyomor” bizonyult, és a legritkább esetben sem számítottunk arra, hogy ezek a mámorittas víziók valóban bekövetkeznek. Az idei Fekete Zaj fesztivál szombati napja után viszont már az sem lepne meg, ha valóban leszállnának valami idegen űrhajók Makón. Nem véletlenül kerekedett ki minden Kátai rajongó szeme a koncert hírének hallatán, főleg, hogy egyszeri alkalomról volt szó, rengeteg fellépővel, ráadásul Kátai Tamás közreműködésével.
Olvasd el a teljes beszámolót a Fémforgácson...!
