Megjelenés: 2020. november 6.

kalapacs2020

Az énekes Kalapács József nevével fémjelzett banda 10. stúdióalbuma.

Mahasz Top 40 helyezés: #1

Meghallgatás

spotify icon 64px

Lemezboncolás

Az már első pillantásra feltűnt, hogy a Kalapács ezúttal valóban egy afféle karrier-összegző, esszenciális zenekari albumot készített. Mintha a klasszikus heavy metal több bandájának hangulata, megoldása is megidézésre kerülne a legendás frontember interpretációjában, egyéni előadásmódjában. (9/10) – Rozsdagyár, 2020. november

Számomra halványabb volt a legutóbbi, az ’Örökfekete’, amelyet bármennyire is szerettem volna megszeretni, nem igazán tudtam azonosulni vele. Szerencsére a ’Világvégre’ dalai sokkal jobban illenek a sorba, tele vannak erővel, energiával és optimizmussal, amelyre nagy szükség volt ebben az évben. Amit negatívumként tudok említeni, az a túlvezérelt gitárhangzás, ami már az ’Örökfekete’ lemeznél sem tetszett. (8/10) – Hard Rock Magazin, 2020. december

A bő háromnegyed órás, bivalyerős anyag – ami Kicsi műhelyében, az Ecseri Vasműben készült – (szinte várhatóan) megjelenésekor a Mahasz lista első helyén nyitott. Zömében tradicionális HM a játék (ahogy csak ők tudják), „kikacsintásként” viszont thrashes, speedes, és stoneres pillanatok, sőt egy power ballada is a – szövegvilágában nagyon őszinte kitárulkozásoknak is helyet adó – 12 szerzemény között - több esetben billentyűs színezéssel még izgalmasabbá tett, dús, élő, és kellően „arrogáns” hangzással.” – Alfahír, 2021. február

Számlista

  1. Nem adom alább – 4:01
  2. Így akarom – 3:51
  3. Világvégre – 4:07
  4. Úgy ítélj – 4:30
  5. Végső állomás – 3:45
  6. Főnix – 3:51 youtube social icon red
  7. Gyönyörű világ – 3:41
  8. Tánc az ördöggel – 3:31
  9. Nem egyszerű álom – 3:40
  10. Bűn és bűnhődés – 4:02
  11. Az én városom – 4:00
  12. Az éjszaka országútjain – 4:35

Közreműködők

Kalapács:

  • Kalapács József - ének
  • Weisz László - gitár
  • Sárközi Lajos - gitár
  • Beloberk István - basszusgitár
  • Beloberk Zsolt - dobok

Produkció:

  • Producer: Beloberk Zsolt
  • Felvétel: Weisz László (Ecseri Vasmű Stúdió)
  • Borítógrafika: Devecz Ádám (Sundsgn)
  • Fotó: Radó Norbert

Megjelenések

 DátumFormátumKiadóMegjegyzés
 2020. november 6.digitálisHammer Music 
 2020. november 6.CDHammer Music 
 2020. december 16.LPHammer Music