Megjelenés: 2021. március 12.
A Holdampf Gábor vezette doom metal banda harmadik nagylemeze.
Mahasz Top 40 helyezés: #8
Meghallgatás
Lemezboncolás
„A "To Earth To Ashes To Dust" mindössze harminchat perces lett, aminek kimondottan örülök, ugyanis egyre inkább kötődöm a harminc és negyven perc közötti játékidejű anyagokhoz. Legyen rövid, lényegre törő, töltelékdalok nélküli. Az új Magma Rise pontosan ilyen lett. Súlyos, mély érzelmektől fűtött vérbeli doom muzsika.” (9/10) – Rozsdagyár, 2021. március
„A hét perc fölé nyúló címadó tétel egyébként kapásból felvillantja, hogy mitől lesz ez az anyag elődjeinél is kerekebb egész: soha ennyi és ilyen harmóniákat hozó, ikergitáros megoldás nem szerepelt még Magma Rise-korongon, Hegyi Kolos és Herczeg László ezúttal igazán kitettek magukért, ezt nyilván gitárszólók tekintetében is értve.” (9/10) – Shock! Magazin, 2021. március
„A gyökerekhez való kötődés fontosságáról szól a harmadik Magma Rise lemez dalainak egy része, az impozáns borítókép szintén ezt sugallja. Más számok pedig veszteségeket, személyes tragédiákat dolgoznak fel. Ez a kettősség nem tudatos előzetes elgondolás volt; az élet hozta úgy, hogy Holdampf Gábor énekes-basszusgitáros az utóbbi felé igazította az anyag szövegi koncepcióját.” (4,5/5) – Rockstation, 2021. április
„A Magma Rise kapcsán bevett szokás a Mood-ot emlegetni, azonban a To Earth… esetében talán jobb kiindulópont lehet a W.O.S. – Sun Faced Apostles és …and Hell Followed With Him anyaga, ugyanis azok voltak ilyen fájdalmasan mély lemezek. Meg kell még említenem Bánfalvi Sanyi játékát, akiről a Neck Sprain – Overgain albuma óta tudjuk, hogy ha súlyos, húzós metal dobolásról van szó, itthon nem nagyon van párja; mégsem üti szét a dalokat.” (10/10) – Fémforgács, 2021. április/a>
„A lemezt nem érdemes elődeihez hasonlítani, azt elemezni/keresni, hogy mennyit változtak, fejlődtek azokhoz viszonyítva, mert a Magma Rise állandó, tartós, magas minőséget, értéket közvetít. Ha nagyon rá lennék kényszerítve, hogy egy dalt kiemeljek az albumról, az mindenképpen a Man Shaped Void lenne fogós énektémáival, betonkemény riffjeivel, illetve a záró Et Filii vonósokkal díszített részeit és nagyon borult, nyomasztó hangulatát (mood-ját) sem tudom nem megemlíteni.” (5/5) – Rattle.hu, 2021. augusztus
Számlista
- To Earth to Ashes to Dust – 7:09
- Into My Aeon – 5:16
- Cloudcatcher – 5:04
- From the Heights from the Ground – 5:32
- Beyond Recall – 4:47
- Man Shaped Void – 5:00
- Et filii – 3:02
Közreműködők
Magma Rise:
- Holdampf Gábor - ének, basszusgitár
- Hegyi Kolos - gitár
- Herczeg László - gitár
- Bánfalvi Sándor - dobok
Vendégek:
- Schmiedl Tamás (Moby Dick) - billentyűsök a "To Earth to Ashes to Dust" és "Et filii" c. dalokban
- Eric Wagner (The Skull, ex-Trouble) - narráció a "To Earth to Ashes to Dust" és "Et filii" c. dalokban
Produkció:
- Felvétel, keverés és mastering: Schmiedl Tamás (MD Stúdió)
Megjelenések
Dátum | Formátum | Kiadó | Megjegyzés |
2021. március 12. | CD | H-Music | |
2021. március 12. | digitális | H-Music | |
2023. május 15. | LP | H-Music |