rics

Tanult, végzett újságíró vagyok, még ha ez nem is mindig szembetűnő.(nevet) A helyzet, hogy próbálkoztam politikai újságírással is, mivel elsősorban ezt tanultam, nem konkrétan pártlaphoz írtam, hanem napi, politikai híreket fogalmaztam különböző magazinoknak. Nem volt jó, egyszerűen nem állt rá az agyam, eleve azért csináltam ezt meg, mert zenei újságíró akartam lenni. Például a podcast maga is egyfajta kilépés volt a komfortzónámból, abból a szempontból, hogy soha nem csináltam még ilyet azelőtt, ugyanez áll a vlogolásra is, amikor két éve itt, a fesztiválon elkezdtük a napi videókat készíteni, abba is úgy mentem bele, hogy még nem csináltam korábban.

Vannak pontok, amikor az ember azt mondja, hogy ez fasza, de van azért, amire nemet mondanék. Nemrég megkerestek egy rádiós rovat kapcsán, amit visszautasítottam, mivel irányított koncepciója lett volna a műsornak. Saját magamat szeretem szerkeszteni, ahogy a podcastban is, nem szeretnék irányított, besugalmazott kérdéseket.

Olvasd el a teljes interjút a Mögött blogon...!