mobydick smici 2023 live

A leállás után mindig is reménykedtem, hogy egyszer eljön ez a pillanat! Amikor a társaim úgy döntöttek [1998-ban], hogy függesszük fel a zenekar működését, akkor én elfogadtam a döntésüket pedig nem értettem egyet a zenekar feloszlatásával. Az utolsó pillanatig küzdöttem, hogy meggyőzzem őket, vegyünk vissza a tempóból, ha takaréklángon is, de tartsuk életben a zenekart. Nem jártam sikerrel! Nem volt persze könnyű évek múltával újrakezdeni sem, mert kényszerűségből másképpen kellett alakítani az életemet, igyekeztem boldogulni és a családomat eltartani, de nagyon akartam, hogy újra zenéljünk. Hiányzott nagyon! Két erdélyi koncert és a VOLT Fesztiválon való fellépés lehetősége volt az elindítója és mozgatórugója az újrakezdésnek.

Olvasd el a teljes interjút a Fémforgácson...!