A Rockmaratonon láttam őket legutóbb ezzel a felállással és őszintén szólva nem győztek meg elsőre. Nagyon szerettem a Tóth Attila-korszakot és persze óhatatlanul is hasonlítgat az ember, nekem ott Ricsi kicsit túl soknak tűnt. Ezért némi aggodalommal vegyes kíváncsisággal vártam ezt a bulit, de az aggódós részt nagyon hamar elengedtem. Az első pillanattól kezdve elsodort a színpadról érkező, szinte tapintható kohézió a tagok között, olyan volt, mintha ősidők óta együtt zenélnének. Számos apró gesztussal erősítették ezt a benyomást, összepacsizásokkal, egymásra, meg a nézőtérre szórt széles mosolyokkal. Ricsi teljesen beolvadt a zenekarba, kiválóan tartotta kapcsolatot a közönséggel és vice versa: az összes dalt ezer torok énekelte vissza nekik. Akik az ős-Pokolgép óta Kalapács Józsi után vágyakoztak, most fellélegezhetnek, hiszen ez az új hang nagyon közel áll az “eredetihez”, behunyt szemmel hallgatva már-már ugyanannak tűnt.
Olvasd el a teljes koncertbeszámolót a Hard Rock Magazin honlapján...!
