Egyetlen szűrőn kellett átmennie egy adott dalnak, és az a mindenkori zenekari tagságot jelentette. Ha nekünk valami tetszett, akkor az felkerülhetett a lemezre. Ha végighallgatjuk a lemezt, kapásból másodikként érkezik a Reverie, ami dalként nehezen értelmezhető, viszont nagyon szépen összeköti az előtte és az utána lévő dalokat. (Ebben egyébként lett volna egy fúvós téma, de úgy éreztük, hogy nem igazán tesz hozzá az egészhez, úgyhogy a delete gomb áldozatává vált.) A lemez végén pedig ott van a Lacus Somniorum, ami egy rövid, lehalkulós szösszenet, leginkább outroként lehet nevezni. Ezzel kapcsolatban később volt egy olyan kósza ötlet, hogy a következő lemezt ennek a visszahozásával lehetne kezdeni, de sajnos ezt a trükköt a Mayhem pár évvel korábban már ellőtte.
Olvasd el a teljes interjút a Rattle A.D. oldalán...!
