thycatafalque live barba 2025

A Budapest Parkban tapasztaltak alapján tartottam tőle, hogy azért csak nagy lesz a Thy Catafalque-ra a Red Stage sátra, és ugyan a Dürerhez (és előtte az Akváriumhoz) hasonló sold outra nyilván nem volt reális esély, talán még magát Kátai Tamásékat is meglephette a most összegyűlt masszív tömeg. Az utoljára érkezetteknek alapértelmezés szerint bizony már csak hátul, a bejáratnál jutott hely, a divatosabb megközelítés jegyében persze annál azért jócskán előrébb juthatott, akiben volt késztetés. A lényeg az, hogy az egész nagyon jól nézett ki, szerintem a színpadról is úgy tűnhetett, hogy a barbás „kísérlet" sikerrel végződött. Hozzájárulhatott ehhez, hogy mostanra megtanulhattuk: a Thy Catafalque évente csak egy-két kiemelt hazai koncertet ad, és ha valaki a legtöbbet szeretné kapni belőlük, akkor ezeket a bulikra érdemes nagyon figyelnie. Kiemelten figyel ezekre az alkalmakra maga a zenekar is, és nagyjából látatlanban is biztosra tudható, hogy az aktuális produkció bővelkedik majd extrákban.

Olvasd el a teljes koncertbeszámolót a Shock! Magazin honlapján...!