Megjelenés: 2024. november 8.
A veterán gothic/doom metal banda tizenkettedik stúdióalbuma
Mahasz Top 40 helyezés: #15
Meghallgatás
Lemezboncolás
„Nem játszanak könnyű zenét, komor, sötét hangulatú, amit füllel hallgat az ember, de érezni, érteni lélekkel kell. Azonban most változott valami. Azt nem mondom, hogy kommersz zene ez, mert nem az, de nyersebb, keményebb, metalosabb, így könnyebben befogadtam. Bob Macura hangja is kicsit hörgősebb, de ez sem mindig igaz, hozza a már megszokott sötét tónusokat, sőt van olyan dal, ahol tök szépen énekel.” – Rockbook, 2024. november
„Nemcsak Bob hangja, hanem Miklós hangszerének megszólalása is zenekari védjegyek. A friss lemezen persze ezek is ott vannak, ellenben minden egyéb rovására a metal dominál. Nem túlzok azzal a kijelentéssel, hogy a Harag és remény az eddigi diszkográfia legfémesebb darabja, és szövegi szempontból is a súlyosabb dolgaik közé tartozik.” (4,5/5) – RockStation, 2024. november
„Miki bá’ billentyűi pedig egy picit a háttérbe szorultak. Ez utóbbi, értelemszerűen, semmit sem von le az anyag élvezeti értékéből, tradicionális, hibátlan Nevergreen album lett a végeredmény. Esetleg – legalábbis nekem – megnövekedtek (volna) a Type O Negative hatások? Több lenne a gótikus elem?” (5/5) – Rattle A.D., 2024. november
„Ami a szövegeket illeti, továbbra sem sütött ki a nap Mikiék világában. A sötétség az úr, a halál, a vér és a háború mocskában, sírok között gázolunk. Minden csupa árnyék, hideg és magányos. De a Nevergreent ezért szeretjük.” (10/10) – Hammerworld, 2024. november
„Hogy azért mégse legyen tökéletes kép: nekem a vége felé kissé összeolvadnak a dalok, a tömör és súlyos hangkép töménysége folytonos, a tempóval pedig nem akarnak úgy játszani – ami persze alapkoncepció is lehet – hogy elkülönüljenek a lemez egyes darabjai. Ezzel együtt a Nevergreen most sem tudott nagyot hibázni.” – Dionysos Rising, 2024. november
Számlista
- Haldokló világ – 3:40
- Miénk a Föld – 3:38
- A fény ha győz – 3:18
- Nőj, sötét magány – 3:38
- Szabad lelkünk harcba száll – 3:16
- Hideg fém – 3:53
- Őrizlek dalomban – 3:43
- Örök háború – 3:40
- Harag és remény – 2:54
- Ó fájdalom, sötét éj – 5:15
- Flame Eternal (instrumental) – 3:10
- Speed (Billy Idol-feldolgozás) – 4:29
Közreműködők
Nevergreen:
- Bob Macura - ének, basszusgitár
- Matláry Miklós - billentyűsök
- Nenad Nedeljković - gitár
- Szabó Endre - dobok
Produkció:
- Felvétel: Nevergreen
- Keverés: Nenad Nedeljković
- Borítógrafika: Köhler Ágnes
Megjelenések
Dátum | Formátum | Kiadó | Megjegyzés |
2024. november 8. | digitális | H-Music | |
2024. november 8. | CD | H-Music |