Megjelenés: 2023. december 1.
Az extreme metal banda ötödik stúdióalbuma.
Meghallgatás
Lemezboncolás
„Én azt érzem, hogy a zene most sokkal letisztultabb, csupaszabb, ellenben közel sem annyira groove-os, mint a Trinity-n volt. Sokkal inkább érzek erősebb Meshuggah/Fear Factory hatást. És itt fontos kiemelni, hogy csak hatást, a zenekar semmit sem vesz át a két zenekartól.” (4,5/5) – RockStation, 2023. november
„Az album társproducere és mixing/mastering felelőse ismét a neves dán producer, Tue Madsen (Meshuggah, Suicide Silence, The Haunted stb.) volt. [...] Talán már le sem kell írnom, hogy félelmetesen brutálisan és tisztán (!) szól minden hangszer, igazi mennyei manna a metalos fülek számára! A lemezfelvételeknek [Hájer] Gergő vezénylése mellett egyébként több stúdió is otthont adott.” – Rockbook, 2023. december
„Az Omega Diatribe hallhatóan a 2018-as "Trinity" lemez környékén megtalálta azt az utat, melyen járni szándékozik és ettől a csapásiránytól nem is nagyon akarnak elszakadni. Ezt a zenei környezetet gyakorlatilag teljesen belakták és inkább már csak finomítgatják, csiszolják, semmint meghaladni akarnák azt.” (9/10) – Rozsdagyár, 2023. december
„Nem válik unalmassá egy pillanatra sem a korong, megy a maga útján, feltartóztathatatlanul. Ám többszöri hallgatást igényel a Deviant, akkor mutatja meg igazán magát, akkor jönnek ki az apró trükkök, húros frazírok, a háttérben bujó hangok, samplingek, ha jobban odafigyelünk. Az egyetlen dolog, ami nekem hiányzik ebből a formulából, az a gyorsabb, pusztítóbb részek hadrendbe állítása.” – Metal.hu, 2024. február
Számlista
- Stench of Demise – 4:04
- Mindreader – 4:42
- Deviant – 5:11
- My Sphere – 3:10
- Reflections – 4:09
- Indoctrinated – 4:43
- False Prophecy – 3:21
- Seclusion – 4:12
- Molecular Torsion – 5:48
Közreműködők
Omega Diatribe:
- Lucsányi Milán - ének
- Hájer Gergő - gitár
- Kelemen János - gitár
- Szathmáry Ákos - basszusgitár
- Gróf Adolf - dobok
Vendégek:
- Sean Zatorsky (Vented, Chimaira, Daath) - ének az "Indoctrinated" c. dalban
Produkció:
- Producer: Hájer Gergő (515 Studio)
- Co-producer, keverés és mastering: Tue Madsen (Antfarm Studios)
- Énekproducer: Diószegi Kiki (StrayHeart Recordings)
- Borítógrafika: Szathmáry Ákos
Megjelenések
Dátum | Formátum | Kiadó | Megjegyzés |
2023. december 1. | digitális | Metal.hu | |
2023. december 1. | CD | Metal.hu |