Bevallom, kevésszer koppant ekkorát az állam, mint az Urachel debütalbuma esetében, ugyanis teljesen mást kaptam, mint amire (a rossz tapasztalatok alapján) kimondatlanul is számítottam. Axafan zenei vonala egyértelműen a '90-es évek norvég black metalja (Dimmu Borgir, Immortal leginkább) és énekhangja is legfőképpen Abbath, néha Nagash orgánumát hozza, méghozzá meglepően jól. Ami azonban a legmegdöbbentőbb, az a dalok színvonala. Kifejezetten drámai hatású, gyors, dallamos black metal tételek ezek, sűrű megszólalással és hangszereléssel: a rövid intrót követő Azazel című nótában például remek a női háttérvokál, no meg a középrészen érkező thrashes riff és akusztikus kiállás. De szinte mindegyik darab tartogat hasonló meglepetéseket.
Olvasd el a teljes lemezkritikát a Rozsdagyár blogon...!
Hallgasd meg az album dalait: "Pseudomonaachia Daemonium" (2023)