varso demo rem

 Van-e még, aki emlékszik a miskolci, Varso nevű prog-metal bandára? A csapat egykori gitárosa, Kovács Attila "Nihilak" az 1999-es "Athletica Devla" című demó felújításával indította 2023-at, és a január végén bandcampen közzé tett ötszámos anyag mellé egy blogbejegyzésben a felvétel megszületésének körülményeit is felelevenítette az érdeklődők számára.

A szolnoki Denevért azért választottuk, mert előtte pár hónappal indult a Hammerben egy hazai stúdiókkal foglalkozó interjúsorozat, és a tulajdonos, Cserfalvi „Töfi” Zoltán jó arcnak tűnt, na meg elhangzott, hogy lehet fix napidíjért is dolgozni. „Ez kell nekünk!” - gondoltuk, hiszen rémálmainkban szerintem ott kísértett az a forgatókönyv, hogy bevonulunk a stúdióba, de valamit elbénázunk, kifutunk az időből, aztán se anyag, se pénz, sőt, még a végén még mi tartozunk, mert ugye az óra közben ketyeg. Nekem legalábbis biztosan megfordult ez a fejemben, mivel azelőtt még a környékén sem jártam ilyen intézménynek. Akkori gitártanárom, Barna Tamás, a kitűnő, ma már méltatlanul kevesek által ismert Eclipse hat-, később héthúrosa persze mesélt mindenféle „garázsfelvételekről”, és valóban, ők olyan demókat csináltak a próbahelyükön, hogy mi szerintem görbét pisáltunk volna örömünkben, ha csak megközelíthetjük őket. Mivel azonban a dolgok technikai részéhez egyikünk sem értett, okosabbnak tűnt szakemberre bízni ezt, hogy nekünk csak játszani kelljen.

Olvasd el Kovács Attila gitáros teljes visszaemlékezését a Nihilak blogon...!