Személy szerint utálom a változást. Engem az állandóság gyönyörködtet. Nehezen viselem a legapróbb változásokat is, és emiatt az életem egy örök harc – leginkább önmagammal. Az értékrendem, a hitem, az általam vallott eszmék mára vagy háttérbe szorultak a világban, vagy egyenesen üldözötté váltak. Én azonban kitartok amellett, amit képviselek, és az sem érdekel, ha ezért megbélyegeznek. Erről szól a Rendületlenül szövege, hogy történjen bármi, az én hitem nem gyengül, hű maradok önmagamhoz, és nem szégyellem, hogy számomra fontosak a régi értékek, a becsület, a hűség, a család, a vérkötelék, a barátság, a bajtársiasság és nem is tudom elfogadni, ha másnak ezek csak üres szavak. Amikor a dal született, nagyon nem találtam a helyem a világban, mára kicsit megnyugodtam ezen a téren, de nem változtam, inkább kialakítottam a saját világomat, mert ahogyan a lemezről is kiderül majd: „minden változás önmegtagadás”.
Olvasd el a teljes interjút a Lángoló honlapján...!
Hallgasd meg az új album dalait: "Rendületlenül" (2024)