A Watch My Dying-ot mindig kicsit távolról követtem. Fura, mert kezdő Fémforgácsosként az egyik első és egyben legemlékezetesebb koncertélményeim egyikét köszönhetem a zenekarnak. 2008. május 11-én a budai Fonóban a The Ocean előzenekaraként leszedték a fejem. Azután bár meghallgattam a következő anyagaikat is, igazából a 4.1 c. EP volt az, ami többször előkerült. Most viszont az új lemez kapcsán visszaásva a diszkográfiában nem világos, hogy például a 2009-es Moebius hogy nem kapott el. Na midegy, ez az írás a friss anyagot hivatott bemutatni. Már az Egyenes kerülő cím is elmond mindent. Szerintem annyira egységesen szélsőséges album született, amire megérte ennyit várni. Az album 11 tétele a dallamok és a zúzás kellően kiegyensúlyozott elegyét mutatja, ami közben érzik a zenekar természetes, távolról sem izzadtságszagú lendülete. Kevés ennyire összehagoltan brutális, ugyanakkor emlékezetes dallamokban sem szűkölködő anyag lát napvilágot. Nem tartom túlzásnak a progresszív jelző használatát sem.
Olvasd el a teljes lemezkritikát a Fémforgácson...!
Hallgasd meg az album dalait: "Egyenes kerülő" (2024)
