Stonehenge: A kvintett olyanfajta progresszív metalt játszott, amivel elsősorban a Fates Warning és a Dream Theater hazai rajongóinak okozott nagy gyönyörűséget. Az anyag talán legnagyobb erénye, hogy a magas szintű zenei tudás egy pillanatra sem válik rajta öncélúvá. A muzsikusok a dalokra fókuszáltak, s bár a tucatnyi nótából öt is túllépi a hatperces játékidőt, azok sem a vége-nincs szólóktól, hanem a kigondolt zenei szerkezettől lesznek viszonylag terjedelmesebbek.
After All: Nem emlékeztem rá, hogy ennyire „más” zenét játszott a borsodi kvintett, mint kortársai. Hiszen a műfaj itt is progresszív rock/metal; ők maguk futurocknak hívták, amivel azért egy kicsit jobban behatárolták a lemezen hallható muzsikát. De hát eredeti értelme szerint mi más is lenne a progresszió, mint valami újjal, eddig nem hallottal előállni? Talán túlzás lenne azt állítani, hogy a srácok megelőzték a korukat, hiszen valószínűleg a világban és itthon is születtek hasonló alkotások, mégis azt gondolom, hogy az A.C.I.D. egy egyedi koncepciójú és hangulatú anyag.
Olvasd el a teljes cikket a Rattle.hu oldalán...!
