A sludge a doom meg a drone a bőrünk alá kúszik és belülről próbálja lenyúzni, ezt húsunkat rabsága záró fércművet. Ami annyira letaglózó, hogy ha nem figyelünk észre se vesszük a háttérben zajló kiváló énekelgetéseket, ami szinte tökéletes kontrasztban van, a Chip King féle halálsikolyokkal. A hangzás nem egyszer a Tűni idő tárlatot juttatta az eszembe. Főleg a Tornyok ledőlnek című dal, ami pont olyan, mint az előbb említett Thy Catafalque (legjobb) lemezének és a The Body-nak a deformált szerelemgyereke. A lassan és komótosan építkező dalok és az egész teret betöltő zajok maguk alá temetnek és a hosszabb számok vannak annyira nyomasztóak, hogy örömmel fogadja az ember, hogy vége van. Emellé jönnek a szuper jó és érdekes effektek, na meg a trap-es pergőviharok.
Olvasd el a teljes lemezkritikát az Ópiumbarlang blogon...!
Hallgasd meg az album dalait: "Tornyok" (2023)
