A magyar online rock/metal magazinok szerkesztőségei idén már 9. alkalommal adták le szavazataikat, hogy a HangSúly™ Zenei Díj keretében elismerjék a 2013-as év legjobb teljesítményeit. A megszokott öt kategóriában ezúttal a Magma Rise, a Watch My Dying, az Apey & The Pea, a Wisdom, illetve Kovács Gábor hangmérnök és Havancsák Gyula grafikus lettek díjazottak.

Az év albuma

magmariseMAGMA RISE – The Man in the Maze

A 17 rockmagazin szerkesztőségeiből álló zsűri az ex-Mood, Neck Sprain és Sunday Fury tagokból álló, doom metalt játszó MAGMA RISE együttes The Man in the Maze című második albumát ítélte 2013 legjobbjának. A dobogóra szorosan a Magma Rise nyomában második helyre a magyar heavy metal új generációját képviselő, nemzetközi szinten is jól mozgó Wisdom zenekar Marching for Liberty albuma, harmadiknak pedig az egyedi koncepcióval dolgozó Virrasztók tavalyi nagylemeze, A halál színei futott be.

Az év debütáló albuma

apey1APEY & THE PEA – Devil’s Nectar

A 2013-as év legjobb debütáló albumát a zsűri szavazatai alapján a magyar sludge metal színteret képviselő APEY & THE PEA készítette el Devil’s Nectar című albumával, amivel a négy HangSúly-díj jelölésből sikerült beváltaniuk egyet. A kategóriában második lett az Omega Diatribe djentes bemutatkozása, a Iapetus. Harmadik helyre a Zeneakadémiáról indult és progresszív metalban utazó Miserium albuma, a Return to Grace került.

Az év koncertzenekara

WatchMyDying liveWATCH MY DYING

Az év koncertzenekarának az igazán látványos és zeneileg is első osztályú fellépéseket produkáló WATCH MY DYING bizonyult. Mivel a zenekar idei anyaga a HangSúly Zenei Díj szabályai miatt nem lehetett jelölt a többi kategóriában (a 4.1 EP nem teljes album), így a WMD ezzel az elsőséggel vigasztalódhat. Mögöttük holtversenyben végzett az idén 4-4 kategóriában is jelölt Cadaveres és Wisdom.

Az év stúdióprodukciója

Wisdom Marching For LibertyKovács Gábor – Wisdom: Marching for Liberty

Az év legjobb hangzású albumának produkciós munkájáért járó díjra Varga Zoltán (SuperSize Recording) és Vári Gábor (Black Hole Sound) is több jelölést kapott, de végül az első helyre a Wisdom harmadik albuma, a csapat gitárosa KOVÁCS GÁBOR által felvett, kevert és maszterelt Marching for Liberty futott be. A lemez munkálatai három stúdióban (Blacksmith, SuperSize és Denevér stúdió) zajlottak. Ebben a kategóriában is holtverseny alakult ki a második helyen: az év debütáló albumát jegyző Apey & The Pea zenekar R33 Stúdióban készült lemeze és a SuperSize-ban rögzített negyedik Cadaveres album, a DeMoralizer között.

Az év lemezborítója

Wisdom Marching For LibertyHavancsák Gyula – Wisdom: Marching for Liberty

A kategória legtöbb jelölését Sallai Péter kapta idén három munkájával. A zsűri szavazatai alapján azonban az év lemezborítója is a Wisdom 2013-as albumáé, amelynek részletgazdag grafikai munkájáért Havancsák Gyulát illeti az elismerés. HJULES ezzel tovább erősítette pozícióját a HangSúly Zenei Díj rekorderei között, hiszen már negyedszer nyerte meg ezt a kategóriát. Második helyen Kókai Barnabás (Barber’s Art) az Apey & The Pea-album borítójával és Tóth Zoltán a Virrasztók lemezének borítójával végzett.

 

A HangSúly™ zenei díj hivatalos honlapján eddig is folyamatosan gyűjtöttük a frissen megjelent hazai rock/metal kiadványokat, a HangSúly™ facebook-oldalán pedig 2013 óta próbálunk naprakész infókat nyújtani a magyar metalszíntérről, természetesen elsősorban a hangzóanyagokra koncentrálva. Megjelenésekkel kapcsolatos hírek, zeneletöltések, videóklipek, és válogatás a magyar internetes rockmagazinok ismertetőiből. Lájkoljátok, osszátok!