Lapszemle az online rockzenei sajtóban frissen megjelent interjúkból.
- Részletek
- Ary
- News
2022 elején volt egy telefonbeszélgetésem Krisztiánnal. Itthon kínlódtam betegen vagy három hétig, és felhívott Krisztián, hogy van egy pár témája, lejönne a stúdióba feljátszani, de beszél dobosokkal, akik felütik a dalokat… Mondtam, hogy OK, lehet róla szó. Aztán felhívott másnap, hogy mivel ezek a témák elég hardcore-osak, nem lenne-e kedvem inkább nekem feldobolni. Ekkor beszéltünk először arról, hogy ha mást nem is, mivel idén 30 éve alakult a Necropsia, nyáron mindannyian jöjjünk össze valahol, és legalább igyunk meg együtt egy sört. Ezt követően Krisztiánnal az új témáiból összeraktunk két dalt, és mivel nagyon gördülékenyen zajlott a közös munka (kábé két óra alatt végeztünk), nem volt kérdés, hogy felkérjük Alest, basszusgitározza fel a két dalt. Miután ő is igent mondott, megkerestük Rossit, aki 10 éve Franciaországban él, hogy lenne-e kedve ebben részt venni. Amikor ő is jelezte az érdeklődését, kezdett érdekessé válni a történet.
Olvasd el a teljes interjút a Rattle Inc. honlapján...!
- Részletek
- Ary
- News
Igazából akármennyire is egy utálatos közhely, de elmondhatjuk, hogy idén még nem volt szar bulink. Nyilván a mi szintünkön mérve. Viszont a két legkiemelkedőbb számomra a Toxic Weekend és a most decemberi győri Rómer Házas buli volt. Az előbbi azért, mert szimplán egy hihetetlen király punk-hc fesztiválról van szó festői környezetben, az utóbbi pedig azért, mert ott a helyi szintér olyan szinten megmutatta, hogy mennyire tudja képviselni még ezt a szubkultúrát, hogy tanítani való. Ha viszont most valami bebaszós-mulatós sztorira gondoltál a kérdéseddel, akkor nem tudok kiemelni semmit, ugyanis mindegyik koncert ilyen, ha-ha!
Olvasd el a teljes interjút a RockStation blogon...!
Hallgasd meg az új anyagot: "A szavak ereje" EP (2022)
- Részletek
- Ary
- News
Nem mondom hogy gőzerővel de készülnek, próbálunk jó dalokat írni, és amíg nem bólint rá mindenki egyöntetűen hogy "ez fasza", azt tovább masszírozzuk! Első sorban koncertezni szeretünk, kicsit még csiszolódnunk kell egymáshoz a színpadon. Mondjuk úgy, hogy friss még a jelenlegi összetétel, de élvezzük! És reméljük hogy sűrűsödni fog még ez!
Olvasd el a teljes interjút a Rockbook honlapján...!
- Részletek
- Ary
- News
Egy hatalmas kirakóst játszom, ahol mindig igyekszem odafigyelni az érzéseimre, mindig van egy sugallat, hogy egy feldobolt dal mit üzen nekem, ki felé forduljak gitárosként. Az Áldozni készülnél ez annyiban volt másként, hogy itt a dal megírásakor tudtam, hogy [Tóth] Tomi dobolására van szükségem. [Szeiler] Bálintot pedig a Tündérvese energiái miatt éreztem. Tóth úrral régi a kapcsolatunk, de Bálinttal konkrétan a közös munka kapcsán ismerkedtem meg. Felkerestem, elmeséltem neki, mit szeretnék, megmutattam a demóimat és működtünk. Nem nagyon történt még olyan velem, hogy rossz lett volna a megérzésem. Most sem történt ilyen.
Olvasd el a teljes interjút a Hard Rock Magazin honlapján...!
- Részletek
- Ary
- News
A Stoneblood egy különleges projekt, aminek a megszületése még különlegesebb volt. Amikor elolvastam a sajtóanyagot, azonnal írtam Gravelnek, üljünk le és beszélgessünk róla! Érdemes volt! Vendégem Czakó "Gravel" Dani.
- Részletek
- Ary
- News
A Hammerworld Podcast második adásában a Down for Whatever énekesét, Diószegi Kikit ismerhetitek meg. Kiki több közös dalt is készített a magyar metál és rock élvonalának legjelentősebb zenekaraival, és saját bandájával is országos sikereket ért el. Ismerd meg inspirációit, alkotói mechanizmusait és tudd meg, hogy is találkozott Pataky Attilával!
- Részletek
- Ary
- News
A 2022-es év egy új mérföldkőként vonul be a Dungaree történetébe, ugyanis másfél év szünet után a zenekar ismét aktív, ráadásul alapító énekesükkel, László Gerivel a mikrofonnál. Balogh Attila basszusgitárossal beszélgettünk.
- Részletek
- Ary
- News
Ha ez két ember műve, akkor valószínűleg skizofrén vagyok, mert ténylegesen mindent én komponálok egyedül. Szeretem az ellentmondásokat és az óriási kontrasztot, szeretek játszani a saját és a hallgató érzéseivel, olykor tudatosan, de ez jön belülről, ez a személyiségemre is nagyon jellemző egyébként. Véleményem szerint a brutalitás is lehet művészi, ahogyan a művészet is lehet brutális, itt nincs ellentmondás. Ritkábban igen, de általában nem. Ahogyan az előző kérdés(ek)ben is meg fogalmaztam nem nagyon szoktam tervezgetni, csak játszom és rögzítem ami jön, kevésszer szoktam parasztvakító módszereket használni tudatosan.
Olvasd el a teljes interjút az Ópiumbarlang blogon...!
Hallgasd meg az új albumot: "Fénytelen" (2022)
- Részletek
- Ary
- News
Mindig is ilyen fából vaskarikának gondoltam ezt a kevert nyelvű szöveget, úgyhogy írtam pár teljesen magyart a többiek megkérdezése nélkül. Ők kezdetben tiltakoztak, hogy a tiszta magyar szöveg nem Aebsence védjegy, de azért a próbákon tetszettek nekik a végig magyar szövegű dalok, úgyhogy maradtak. Így valahogy még közelebb értek hozzánk is és a közönséghez is ezek a nóták. A koncertek után jöttek az emberek, hogy "szeretjük az angol dalokat, de amelyik végig magyarul van, az üt igazán." Egyértelmű volt, hogy ilyen irányba kell elmennünk.
Olvasd el a teljes interjút a Rockbook honlapján...!
Hallgasd meg az új albumot: "Sűrű" (2022)
- Részletek
- Ary
- News
A sok zenekarozás, zenélés közben az évek alatt hegyekbe gyűltek otthon a riffek, ötletek, nótarészletek, és 2016-ban úgy éreztem, meg kell csinálnom, hallható formába kell tennem őket. Láttam, hogy jól tudok egyedül haladni, az ötleteimet kidolgozni, minden kis nüanszot a helyére rakni, hiszen amúgy is ezt csináltam már évek óta – hát miért ne csinálnám meg az egészet így, egymagam? Tehát nekifeküdtem, és ZEDMIND néven megcsináltam az első, négy számos minialbumot… azaz majdnem, mert előjött az a régi ínhüvely gyulladás a bal kezemben, ami most két és fél évig tartott. Miután egészségileg összeszedtem magam, még eltartott egy ideig, míg lelkileg is sikerült, és újra megtaláltam a fókuszt, visszataláltam ehhez a projekthez, folytattam a munkát, és hopp: el is érkeztünk 2022-be.
Olvasd el a teljes interjút a Fémforgácson...!
Hallgasd meg az új album dalait: "Playing with the Power" (2022)
- Részletek
- Ary
- News
Három évvel ezelőtt újravettük a Death Rock City lemezt Oslóban, az Endless Tinnitus stúdióban. (A Turbonegro is dolgozott itt.) Felmerült, hogy annak idején úgysem jelent meg bakeliten, tehát vegyük fel újból. Foki pedig felvetette, hogy akkor menjünk ki hozzá Norvégiába. Ismerte ezt a stúdiót, dolgozott már ott, és nyugdíjas árfolyamon intézett nekünk stúdióidőt. Felrántottuk a lemezt, és közben megbeszéltük, hogy ha már nem leszünk annyira aktív zenekar, azért a vinyl megjelenés apropójából csináljunk egy bulit. Még az is szóba került, hogy egy koncert legyen Budapesten, egy pedig Oslóban, a haverok kocsmájában.
Olvasd el a teljes interjút a RockStation blogon...!
Moby Dick: "Hirtelen nagyobb sztárok lettünk, mint amit manapság el lehet képzelni" (Shock!-interjú)
- Részletek
- Ary
- News
Az Ugass kutya! album eredeti kiadójának jogutódja, az E-music Records vezetője, Enyedi Ernő keresett meg, hogy szeretnék méltó formában kiadni a klasszikus albumot, eredeti borítóval, bővített booklettel. [...] Abban az időben egyetlen lemezkiadó vállalat létezett, az MHV, és nem volt egyszerű lemezszerződéshez jutni. Számtalan próbálkozásunk elbukott, de ha kidobtak az ajtón, akkor visszamásztunk az ablakon, Ehhez persze segítség is kellett és mi mindent megtettünk, hogy megtaláljuk! A Beatricének és Nagy Ferónak rengeteget köszönhetünk, hiszen egyrészt rengeteget koncertezhettünk előttük, majd végül Feró volt az is, aki beajánlott minket az akkor első magánkiadóhoz, a Protonhoz. Egy biztos, a szerencsére is szükség van egy karrier megindulásához, és mi akkor jókor voltunk jó helyen. Egyébként többnyire magunk menedzseltük magunkat, és ez nem változott a mai napig sem.
Olvasd el a teljes interjút a Shock! Magazin honlapján...!